Az első világháború története

Európa országai a világháború előestéjén

Anglia:
– Nagy gyarmatbirodalommal rendelkezik (India, Egyiptom, Szudán, Kenya, Nigéria, Pretoria).
– A pénzügyi és kereskedelmi világ vezetője.
– A világ legnagyobb hadiflottájával őrködik gyarmatai és kereskedelmi hatalma felett.
Külpolitikájának célja:
– az európai kontinentális egyensúly fenntartása Németország, Franciaország és Oroszország között,
– gyarmatbirodalmának megtartása, illetve új birtokok szerzése (Közép-Afrika, Kairó-Fokváros-vonal).
Sikert akkor remélhet, ha flottája megőrzi vezető szerepét, és jól mőködő diplomáciával szövetségi rendszereket sikerül kialakítania a rivális nagyhatalmakkal szemben.

Franciaország:
– Jelentős gyarmattartó (Indokína, Tunézia, Marokkó, Nyugat-Afrika).
– Gazdasága dinamikusan fejlődik.
– Európában az 1870/71-es francia-porosz háborúban elvesztette kontinentális vezető szerepét.
Külpolitikájának célja:
– gyarmatainak megvédése és kiterjesztése (e téren Angliával vannak konfliktusai),
– a kontinentális vezető szerep visszaszerzése, visszavágás Németországnak, Elzász-Lotharingia visszaszerzése.
Az egyre erősödő Németország komoly veszélyt jelentett a francia gyarmatbirodalomra és gazdaságra. A francia tudta, hogy az ellentétek békés eszközökkel nem oldhatók fel, ezért egy németellenes szövetségi rendszer kialakítását tőzte ki célul.

Oroszország:
– Területe óriási, lakossága rendkívül nagyszámú.
– Gazdasági, társadalmi viszonyai elmaradottak, feudális jellegűek.
– A krími háborúban elvesztette nagyhatalmi presztízsét.
– Jellemző a terjeszkedési szándék (Közép-Ázsia, Szibéria, Kaukázuson túli területek).
Külpolitikájának célja:
– a válságban lévő Törökország hatalmi helyének betöltése a Balkánon és Kis-Ázsiában,
– a fekete-tengeri szorosok megszerzése, hogy az országnak legyen melegtengeri kikötője.
Az orosz politikai propagandának fontos része a pánszlávizmus (szláv egység). A szláv kölcsönösség indokával lépett fel Oroszország a balkáni szláv népek "védelmezőjeként".

Németország:
– 1871-ben egyesül ismét egységes politikai állammá.
– Gazdasága a legdinamikusabban fejlődik.
– Gyarmatbirodalma korlátozott kiterjedésű. Fejlődő ipara újabb nyersanyagbázist, munkaerőt és piacokat  igényel. Gyarmatait csak a többi nagyhatalom rovására növelhetné.
Külpolitikájának célja:
– teljes európai hegemónia,
– a „Drang nach Osten” politikája: terjeszkedés a Közel-Keleten,
– német befolyási övezet Közép-Európában,
– Afrikában és a Csendes-óceánon gyarmatainak növelése (ő flottaépítés, fegyverkezés)
A német vezetés a századfordulón már nyílt birodalomépítő külpolitikát folytatott. Nyilvánvalóvá vált, hogy hatalmi igényeit a diplomácia útján nem tudja érvényesíteni, s előbb-utóbb a fegyvereké lesz a döntő szó.

Osztrák-magyar Monarchia:
– Nagy területű, soknemzetiségű monarchia.
– Súlyos belpolitikai gondok (gazdaság, nemzetiségi kérdés, társadalmi ellentétek).
Külpolitikájának célja:
– politikai befolyás a Balkánon,
– igazodás Németország közel-keleti terjeszkedéséhez.
A „Drang nach Osten” politikája egy összefüggő szövetségi területet képzelt el Német-országtól a Balkánon át Kis-Ázsiáig. A Monarchia fennmaradását ettől a szövetségtől remélte.
 
A háborús tömbök létrejötte

Központi hatalmak: 1879-ben Németország és az Osztrák-magyar monarchia létrehozta az ún. „kettős szövetség”-et Oroszo. ellen. 1882-ben csatlakozott a szövetséghez Olaszo., így jött létre a „hármas szövetség”, amely Oroszo. és Fro. ellen irányult.
Antant: 1893-ban Fro. és Oroszo. szövetséget köt. Ehhez a szövetséghez csatlakozik 1904-ben Anglia. Megkötik a „szívélyes megegyezést”, amelyben rendezik a gyarmati vitákat. Az Antant német-ellenes szervezet lesz.

1914. június 28-án (ekkor volt az első rigómezei csata évfordulója, amely az önálló szerb állam elbukását jelentette) Ferenc Ferdinándot és feleségét meggyilkolta Szarajevoban Gavrilo Princip boszniai szerb diák.

A szarajevói merényletet német és osztrák vezetés nem egyértelműen értékelte. Ausztria casus bellinek (háborús ok) tekintette. Ezt az irányvonalat támogatta Moltke német vezérkari főnök, kinek belátása szerint No. előnye a gazdaságban és fegyverkezésben egyre csökken, ezért a háborút most kell megindítani, különben a későbbiekben csak kedvezőtlenebb lesz a helyzet. Ausztriában Berchtold külügyminiszter és Ferenc József belátta, hogy Berlin jóváhagyása és támogatása nélkül katonai hadműveleteket nem kezdhet. Tisza István magyar miniszterelnök elutasította a fegyveres konfliktus kirobbantását, (ennek jelentőségét adta, magyar hozzájárulás nélkül a monarchia nem folytathat háborút, mivel a kiegyezés egyik lényeges eleme volt a magyar kormány egyetértési joga a külpolitikában), mivel Szerbia oldalán beavatkozna Románia és Oroszország is. Mikor azonban Románia ellensúlyozására ígéretet kap a kormány a bolgár szövetségére Berlinből, amivel a románokat ellensúlyozni lehet, a magyarok is a hadüzenet mellett állnak ki.

1914. július 23-án az OMM, 48 órás határidővel, egy 10 pontos ultimátumot juttatott el Szerbiába. (ultimátum: diplomáciai jegyzék, mely valamely határidőhöz kötött követelést tartalmaz. Elutasítása esetén gyakran hadiállapot bekövetkezését helyezi kilátásba) A szerb kormány lojális választ kívánt adni, de két pont elfogadása Szerbia függetlenséget sértette volna. (Az 5. pont szerint az OMM nyomozó hatóságai Szerbia területén is nyomozhattak volna, illetve a 6. pont szerint az OMM hadserege az OMM ellen irányuló felforgató tevékenység elnyomására beavatkozhatott volna Szerbiában). A jegyzék visszautasítása miatt, 1914. július 28-án az OMM hadat üzent Szerbiának. 1914. augusztus 1-jén No. hadat üzent Oroszországnak, megszállta Luxemburgot (a franciák elleni támadás előkészítéseként), illetve ultimátumban követelte Belgiumtól, hogy engedje át csapatait Franciaország ellen. Ezt követően 1914 augusztusában kölcsönös hadüzenetek történtek a nagyhatalmak részéről (Olaszo., Egyesült Államok, Bulgária és Románia semlegességet hirdetett).

A hadviselő felek a következő hadászati terveket kívánták megvalósítani: No. koncepciójának alapját Alfred von Schlieffen dolgozta ki a századfordulón. Lényege, hogy No. a kétfrontos – Franciaország és Oroszország elleni – háborút egyfrontos háborúként, egymás utáni rendszerben vívja meg. A lassú orosz mozgósításra és az OMM feltáró szerepére számítva az egész haderő bevethető Franciaország ellen, ami így 6 hét alatt elbukik. Ezt követően átdobva a hadsereget a keleti hadszíntérre, az osztrák hadsereggel együtt 1-2 hónap alatt a háború győztesen befejezhető. A francia hadászati terv is támadó háborúra készült. A német támadást nem ítélték túlságosan veszélyesnek, és ennek feltartóztatására csak a hadsereg viszonylag kis létszámát szánták. A haderő nagy részével Lothatingián keresztül indítanak támadást, melynek sikerében biztosak voltak. Az orosz koncepció is támadáson alapult. Északon erős támadás indulna a németek ellen, amíg délen a monarcia ellen védekeznének. Amint a mozgósítás eredményeként beérkeznek a nagy haderők, a front közepén beindul a nagy gőzhenger, ami néhány hónap alatt végez mindkét ellenféllel. Az osztrák elképzelés is támadáson alapul: mielőtt Oroszország ellen konkrét összeütközés lenne, egy gyors, lerohanó támadással végezhet Szerbiával. Valamennyi hadászati terv összeomlott azonban: a győzelem, ha pusztán katonai eszközökről van szó, az ellenfél erőinek felmorzsolása útján lehetséges, csakis akkor, amikor az ellenfél nem képes már arra az ellenállásra sem, amelyre a stabil védelem az ellenfél nagyobb erőivel szemben is lehetőséget ad.

 No. Fro. ellen indul, 50 km.-re megközelítik Párizst, majd Marne folyónál ellentámadás
 (szeptemberre kialakul az állóháború)
– Oroszo.: – hadmőveletekbe kezd Galiciában és Ny-Poroszo.-ban
 – OMM feladja támadó terveit a déli fronton, mivel célja az orosz előrenyomulás megállítása
 – szept: Mazuri-tavak: OMM győzelme Oroszo. felett
 – aug. Japán belép az antant oldalán (elfoglalja No. gyarmatait)
 – okt.: Töröko. belép a központi hatalmak oldalán (új frontok nyílnak meg a Kaukázus vidékén)
 – nov: Helgoland: tengeri csata (No. veszít) + Anglia tenderi blokádja No. ellen
 – összegzés: a villámháborús tervek nem valósultak meg

1915 a központi hatalmak katonai sikerét hozta, azonban a katonai sikereket nem tudták politikai eredményekre váltani. 1915 tavaszán diplomáciai csatározások kezdődtek Olaszo. körül. Olaszo. és az OMM közötti érdekellentétek miatt erről az oldalról legfeljebb csak Olaszo. semlegesítéséről lehetett szó. Nagyobb esélye volt az antantnak, gondot csak ez okozott, hogy az olasz igények szláv területekre is kiterjedtek, melyeket Oroszország szövetségesének, Szerbiának szánt. 1915 ápr.-ban megszületett az antant és Olaszo. között a Londoni szerződés, amely értelmében Dél-Tirol, Trieszt, az Isztriai-félsziget és az Albánia feletti protektorátus fejében Olaszo. csatlakozik az antant-hatalmakhoz. 1905. máj.-ban Olaszo. belépett az antant oldalán, ezzel az osztrák haderőnek újabb frontokon kellett helytállnia. 1915. októberében a német hadvezetés bekapcsolta Bulgáriát a Szerbia elleni külzedelembe, amivel a szerb hadsereg összeomlott. Ez azonban nem jelentette a Balkán teljes legyőzését, mivel a az antant-hatalmak elérték Görögország csatlakozását a németellenes tömbhöz.

1916:
 No. célja: keleten tartani az előnyös pozíciót és nyugaton sikereket elérni
– feb: Verdun ( 1/2 millió halott ), utána lassú antant előrenyomulás
– máj: skagerraki tengeri ütközet ( német flotta veresége )
– jún. orosz ellentámadás Galiciában ( Bruszilov offenzíva ), a Kárpátok vonaláig  nyomulnak
– aug 17.: Románia és antant szerződése ( Erdély, Partium, K-Alföld, Bánság, Bukovina ),  majd román hadüzenet a központi hatalmaknak
– szept: központi hatalmak elfoglalják Romániát
– összegzés: a harcoknak nincsen győztese, de a központi hatalmak a végsőkig  kimerültek, ezzel a kezdeményezés a nyugati és keleti fronton is az antant kezébe  megy át

1917. áprilisában döntő jelentőségő volt az Egyesült Államok hadbalépése, közvetlenül a német korlátlan tengeralattjáró-háború (1917. feb.) reakciójaként. Igaz, az Egyesült Államok ipara eddig is az antant-utánpótlás legfontosabb bázisa volt. Innentől kezdve azonban mintegy 1 millió fős, jól kiképzett amerikai hadsereg harcolt Európában. Az antant szövetségesévé vált továbbá Kína, Kuba, Panama, Brazília, Nicaragua és Portugália.

1918. az antant sikerét hozta valamennyi hadszíntéren. 1918. januárjában Wilson amerikai elnök 14 pontos béketervet terjesztett elő, amely a következő alapelveket fogalmazta meg: titkos diplomácia megszüntetése, tengeri hajózás szabadsága, nemzetközi kereskedelmi egyenlőség, gyarmattartó kormányok jogainak korlátozása, fegyverkezés csökkentése, Oroszország maga döntsön politikai berendezkedéséről, Belgium és Észak-Franciaország német kiürítése, olasz határok nemzeti elv szerinti kiigazítása, Ausztria-Magyarország népeinek önrendelkezés, balkáni államok nemzeti vonalak szerinti átrendezése, török uralom alatt álló népek autonóm fejlődése, független Lengyelország, Nemzetek Szövetségének létrehozása. 1918. márc.-ban Breszt-Litovszkban No. és a bolsevik Oroszo. különbékét kötött, ezzel német hadtestek szabadultak fel. Márc.-ban különbékét kötöttek Romániával is. Így márc.-ban német offenzíva indult nyugaton, amelyet a második Marne.-i csatában megállította az antant. A jún.-ban indult antant ellentámadás megpecsételte No. sorsát. Aug.-ban megtörtént a német katonai összeomlás. Szept. 29-én Bulgária, okt. 30-án Törökország, nov. 3-án az OMM Páduában, nov. 11-én a compiegne-i erdőben Matthias Erzberger révén Fosc francia marsall vasúti szalonkocsijában No. kapitulált. A német fegyverszünet értelmében az összes német haderőt 15 napon belül vissza kellett vonni a volt német határok mögé, illetve Elzászból ki kellett vonulniuk.