A PÁRIZSKÖRNYÉKI BÉKÉK

A háború idején olyan béketervezetek láttak napvilágot, melyek a párizskörnyéki békék alapját képezték: ilyen volt a szovjet békéről szóló dekrétum, amely annexió és hadisarc nélküli azonnali békét és a titkos diplomácia megszőntetését követelte. Ide sorolható még Wilson amerikai elnök 14 pontos béketerve.

1918. jan. 18-án (a német császárság kikiáltásának évfordulóján) nyitották meg a békekonferenciát Párizsban, hogy a nagyhatalmi törekvésekkel összeegyeztetve a nemzetközi jog pecsétjével lássák el az európai változásokat. 27 ország delegációja vehetett részt eltérő beleszólási joggal a döntésekbe. A veszteseket nem hívják meg a tárgyalásokra, ezért a békék diktátumoknak tekinthetőek. A legfontosabb döntéshozó szerv az öt győztes állam vezetőiből (miniszterelnök és külügyminiszter) álló 10-ek tanácsa, melynek tagjai: az amerikai Wilson és Lansing, az angol Lloyd Geroge és Balfour, a francia Clemenceau és Pichon, az olasz Orlando és Sonnino, a japán Szaiondzsi és Makino. Az igazán jelentős döntések ( főleg az európai kérdésekben ) a 4 nagy Wilson, Lloyd George, Clemenceau, és Orlando tárgyalásai folytán születtek.

A békék arculatát meghatározták a háború alatti szerződések, melyek az antant szövetségeseinke területi ígéreteket tartalmaztak. A tárgyalások kezdetén Anglia célja No. tengeri hatalmának megszőntetése, gyarmatainak megszerzése volt, illetve célként szerepelt, hogy Franciaország ne erősödjön meg túlságosan (balance of power). A francia miniszterelnök célja Németország teljes legyőzése volt, amivel soha többé nem veszélyeztethette volna a francia kontinentális vezető szerepet. Az olaszok célja csupán a londoni szerződés pontjainak megvalósítása volt, vagyis befolyásra szert tenni a Balkánon és a Duna-medencében. Az USA nem igazán volt érdekelt az Európát érintő kérdésekben, figyelmét főleg a távol-keleti és szibériai kérdésekre fordította. Komoly problémát jelentette a bolsevik Oroszo. jelenlétének kérdése. Győztesnek volt tekinthető, de a bolsevik hatalomátvételt a nyugati hatalmak nem ismerték el. Lehetséges lett volna valamelyik emigráns kormány meghívása, de végül az orosz távollét mellett döntöttek.

1919. jún. 28-án Versailles-ban Hermann Müller aláírásával kötötték meg a békét a nagyhatalmak No.-gal. Elzász-Lotaringia Franciaországhoz került, a Saar vidéket 15 évre nemzetközi felügyelet alá helyezték, ásványkincseit a franciák aknázhatták ki. A döntés értelmében a 15 éve eltelte után népszavazást kell kiírni e terület hovatartozásról. A Rajna folyó bal partja nemzetközi felügyelet alá került, jobb partját pedig demilitarizált övezetté nyilvánították 50 kilóméteres sávban. Gdansk (Danzig) szabad városi státuszt kapott, a német hadsereget létszámát 100 ezer főben maximálták (ami alkalmas volt a tisztikar átmentésére) és megtiltották az általános hadkötelezettséget. A hadiflottát át kellett adni az antanthatalmaknak, a német gyarmatbirodalom megszőnt. Rendelkeztek a német háborús bőnösök bíróság elé állításáról, II. Vilmos császár kiadatását azonban Hollandia megtagadta. Lengyelország megkapta Pomerániát, Kelet-Poroszországot No.-tól pedig egy folyosó (korridor) választotta el. A jóvátétel összege 1920-ban 400 milliárd aranymárkában állapították meg (ez a német nemzeti vagyon kétszeresét jelentette volna), ezen összeget 1921-ben 132 milliárdra mérsékelték. (ténylegesen 32 és 50 milliárd márka között fizetettek, ennél valószínőleg több hitelt nyújtott az USA a német gazdaság feltámasztására)

1919. szeptember 10-én Saint-Germain-ben Ausztriával kötöttek békét a nagyhatalmak. Deklarálták a Habsburg monarchia megszőnését. Trieszt, Isztria és Dél-Tirol Olaszo.-hoz került. Klagenfurtban népszavazást tartottak, ahol a szlovén többségő lakosság az Ausztriához való csatlakozást választotta. Az osztrák kormányt kötelezték a független Mo., Csehszlovákia és Szerb-Horvát-Szlovén Királyság elismerésére. Hadseregét 30 ezer főben maximálták és nem túl magas jóvátétel fizetésére kötelezték. El kellett fogadnia a No.-gal való egyesülés (anschluss) tilalmát. A békeszerződés pontjainak némi megváltoztatását jelentette az 1921. évi soproni népszavazás, ahol a lakosság a Mo.-hoz való tartozás mellett döntött.

1919. november 27-én Neully-ben kötötték meg a békét Bulgáriával. A 7 ezer négyzetkilométer területveszteség, főleg a tengeri szigetek elvesztését jelentette. Hadseregét 40 ezer főben maximálták, illetve nem túl magas jóvátételi kötelezettséget írtak elő.

1920. augusztus 10-én Sevres-ben kötöttek békét Törökországgal. Európai területeit elveszítette, egyéb területeit felosztották nagyhatalmak (un. mandátumrendszer), olajmezői főleg angol fennhatóság alá került. A sok vitára okot adó tengerszorosokat nemzetközi ellenőrzés alá helyezték. A komoly tiltakozás hatására 1923. júliusában Lausanne-ban felülvizsgálják a béke pontjait, ebben a szultanátus eltörlését is lehetővé tették. Ennek következtében 1923. októberében Musztafa Kemál vezetésével kitört forradalom győzelmét követően kikiáltják a parlamentáris köztársaságot.

1920. június 4-én a Versailles-i Kis-Trianon palotában kötötték meg a békét Magyarországgal. A béke aláírói Drasche Lázár Alfréd rendkívüli követ, Bénárd Ágost munkaügyi miniszter voltak. Az ország hatalmas területek veszítette, hadseregét 35 ezer főben maximálták.

A párizsi békekonferencia nem igazán foglakozott az Európán kívüli történésekkel. Ezek orvoslására ülésezett 1921-22-ben a Washingtoni konferencia, melyen a távol-keleti kérdések rendezésére került sor.

1919-ben a béke szavatolására a wilsoni pontok alapján létrehozták a Nemzetek Szövetségét (League of Nations). Ennek célja lett volna, hogy garantálja az új rendet, vitás esetekben közvetítsen, a béke megsértőivel szemben pedig fellépjen. A népszövetségi alapokmány nem különálló dokumentum volt, hanem beleillesztették az egyes békeszerződésekbe. Így a német békeszerződés aláírásával, ratifikálásával és 1920. január 10-i érvénybe lépésével az első fejezetőt képező Nemzetek Szövetsége alapokmány is érvénybe lépett, 1920. január 18-án a Nemzetek Szövetsége Tanács meg is tartotta első ülését.