Erdély helyzete a 3 részre szakadt országban, Bocskai és Bethlen küzdelme

 

A XVII. század kiemelkedő egyéniségei főként Erdélyre támaszkodva megkísérelték az ország területeinek egyesítését, függetlenségének visszaállítását. Bár voltak nagy lehetőséget kínáló lehetőségek, teljes sikert azonban sohasem érhettek el a mozgalmak. Magyarország így másfél évszázadig a Habsburgok és a Török Birodalom közötti ütközőállam maradt. A török kiűzése után a Rákóczi-szabadságharc megkísérelte a nemzeti függetlenség kivívását. Bár a győzelem elmaradt, a szatmári béke a Habsburg abszolutizmus meghátrálását eredményezte.

 

Az 1541 aug. 29. a Mohácsi csata után Szulejmán bevonult Budára, végigpusztította a Dunántúlt, a Duna-Tisza közét. Ezután noha elhagyta az országot, a szerémségi várakban és az ország déli kapujában helyőrséget hagyott.

a királyné (Habsburg Mária) udvarával Pozsonyba menekült. Szapolyai János a Tiszántúlról figyelte az eseményeket.

1526: a székesfehérvári országgyűlés. az 1505-ös rákosi végzésre hivatkozva Szapolyai Jánost választotta királlyá

-1526: az életben maradt Habsburg-párti nagybirtokosok, főpapok Pozsonyban Habsburg (I.) Ferdinándot emelték trónra ( II. Lajossal kötött családi szerződései alapján). Hívei elsősorban jelentős támogatást reméltek tőle a török ellen.

Az ország nagy része látszatra szabad volt, a nemességet megtévesztette a török visszavonulása, így a királyválasztással foglalkoztak. Folytak az újjáépítések.

Pártviszályok: Szapolyai többször próbált egyezkedni Ferdinánddal (feleségül özvegy királyné, török elleni szövetség.), de Ferdinánd kiszorítja az országból. Erre I. János a szultánhoz fordult segítségül, Szulejmán pártfogásába veszi, mert a török a Habsburgokat tekintette fő ellenségnek. Szulejmán visszavette Budát, Bécsig eljutott, de visszavonult, Ferdinánd serege a nyomában visszahódította az egész Észak-Dunántúlt. Máshol viszont I. János maradt az úr.

1529: ezzel az ország kétfelé szakad

1532-ben Szulejmán újabb hadjárattal vonul Bécs ellen. Kőszegnél (Jurisics Miklós) megtorpan, hazavonul. Közben Ferdinánd hazai hívei csalódtak: A császári tábor át se lépte a határt. Teljes anarchia volt az országban: "vagy nincs király, vagy alszik, vagy semmit nem tud tenni"

Az 1538-as váradi béke az Szapolyai és H. Ferdinánd közötti trónviszályt akarta lezárni: Szapolyai halála esetén az egész ország Ferdinánd jogara alatt egyesülhet, akkor is, ha közben I. Jánosnak fia születnék.

János feleségül vette Jagelló Izabella lengyel királynét, fia is született: János Zsigmond

1540: Amikor Szapolyai János meghalt, János Zsigmondot (II. Jánost) gyámjai Fráter György vezetésével trónra segítették, Szulejmán is elismerte.

1541-ben Ferdinánd seregei Buda ellen indult, hogy a váradi béke értelmében átvegyék az országot. Fráter György a töröktől kért támogatást, a segítségére jövő had létszáma aggasztóan nagy volt, a németeket le is győzte, majd egy fondorlatos csel segítségével a janicsárok kardcsapás nélkül megszállják Budát. Magyarország három részre szakadt:

a Duna ment területek a Török Birodalom. része, Tiszántúl, Erdély évi 10 ezer forint adó fejében uralmuk alá, Izabella királyné fiával Lippára költözik.

Felvidék, Dunántúl nyugati megyéi, Horvátország, Szlavónia Habsburg Birodalom része lett

királyi Magyarország.

Az Erdélyi fejedelemség születése: A török megszállta országrész és a királyi Magyarország. mellett a XVI. sz. 2. felében alakult ki az Erdélyi Fejedelemség. Megszervezése Fráter György nevéhez fűződik. Buda elfoglalása után az ország Ny-i és K-i részének Ferdinánd kezén történő egyesítésén fáradozott: 1541 okt. gyalui egyezményben megállapodik vele, hogy az ország egésze Ferdinándra szállhat, ha a törököt elűzi. 1542-ben megszervezett hadjáratban a birodalmi hadsereg (+osztr., cseh, sziléziai hadak, pápai zsoldosok, Habsburg hű magyar főurak) csúfondáros vereséget szenved. Fráter György a kudarc után megkezdte a hatalom kiépítését Erdélyben.

1551-ben kárpótlás fejében lemondatta Zsigmondot és Izabellát a trónról, majd Erdélybe Habsburg-katonaságot hívott. Erre a törökök is támadásba lendültek. Azonban Ferdinánd csapatainak vezére cselszövéstől tartva meggyilkoltatta Fráter Györgyöt. A császári sereg továbbra se tudta megtartani Erdélyt, a Porta utasítására visszahívták Izabellát és II. Jánost.

1552-ben török hadjárat  indult Erdély egyesítési kísérletének megtorlására. A főerőknek Szolnoknál kellett egyesülniük és Eger ostromára indulniuk, először azonban Ali pasa Drégely várát vette ostrom alá, majd ezután következett Eger ostroma, azonban itt megtorpantak, kénytelenek elvonulni.

1566-ban Szulejmán utolsó magyarországi hadjárata. Először Erdélyt, de aztán inkább Szigetvárt (Zrínyi Miklós parancsnoksága alatt) vették célba. Közben meghal a szultán.

A Török Birodalom élére II. Szelim kerül, a közben trónra került Miksával 1568-ban megkötötte a drinápolyi békét, amely a század végéig rögzítette hazánk területi megoszlását. Lezárult a 3. nagy török hódítások időszaka. A két nagyhatalom nem tud egymás fölé kerekedni. A Szultán számára előnyösebb a béke: megtartja a T-ket + Miksa császár évi 30000 Ft "ajándékot" fizet.

Erdély 1541 előtt sohasem volt önálló ország, létrejöttét a történelmi körülmények követelték. Területéhez a török által Magyarországról leválasztott részek, a Partium tartoztak. A születőben lévő új állam vezetője névlegesen a gyermek János Zsigmond volt. A legfontosabb politikai döntéseket gyámja, Martinuzzi Fráter György hozta.

Hatalmi szervezet:

Külpolitikailag Erdély nem volt független, hűbérura a szultán, szultáni védnökség alá tartozott, és évi 10 ezer Ft adót fizetett a töröknek. A belpolitikába a Porta nem szólt bele. 1556-tól önálló fejedelemválasztási joggal rendelkezett, bár a Szultánnak jóvá kellett hagynia. A fejedelmek van a legnagyobb hatalma a többi szerv mellett, szinte minden kérdésben egyszemélyben dönt. A magyar vármegyék, a székely és a szász székek alkották politikailag a "három nemzet"-et.

Az 1437-ben kötött kápolnai unió jelentett csak közöttük laza kapcsolatot: az országgyűlés. tagjai: a főrendeket a fejedelem hívja, magas rangú hivatalnokok; vármegyék igazgatósága: meghatározó a főispán (fejedelem nevezi ki), kisebb volt a szerepe az alispánoknak.

Erdélyben a rendi gyűlés csak egy táblás, vezetők: magyar nemesek, székely lófők, szász patríciusok. Fontos még a fejedelmi tanács (mindhárom nemzet; Partium), kancellária (végrehajtó), kincstartóság. Az irányításban ezen kívül részt vett a kamara, a kincstartóság és az udvari haditanács. Az erdélyi területek alá tartozott a Partium is, a török által lecsatolt területek.

Lakossága: 570 ezer magyar, 330 ezer román, 85 ezer egyéb lakos. Az állami adók egyformán oszlanak meg köztük. A telekkatonaság a székely lófők vezetik,  székely paraszti katonatársadalom. A szászok gyalogosként szolgálnak. A megszállás és háborúk hatására Magyarország. népessége csökkent, az elfoglalt területek egyébként is jó szántók voltak, így megindult egy bevándorlási folyamat (szlovákok, vlachok = románok, rácok = szerbek, bosnyákok), akik az állattartásos gazdálkodási kultúrájukkal a magyar parasztok közé nyomulva rendkívüli zavarokat okoztak.

A XVI. sz.-tól újabb román betelepülés zajlott le, mivel a Moldva, Havasalföldi T-k veszélyesek  voltak a török fennhatóság miatt. Görögkeleti vallásúak voltak, nem bevett, csupán megtűrt vallás volt. A románok nem rendelkeznek nemesi réteggel, szegényebbek a magyaroknál, kívül rekednek az Erdélyi politikából.

A szászok német eredetűek, sajátos önállósággal rendelkeztek: az egyösszegű adót a városok elosztották. A szász náció gyűlés és a bíró osztotta el az adókat. A szászok Habsburg pártiak voltak, elkülönültek.

Vallás: az 1568-as tordai országgyűlésen elfogadják a 4 Erdélyben jelen lévő vallást: katolikus, Lutheránus (evangélikus), Kálvinista (református), unitárius (erdélyi antitrinitárius); minden pap önállóan értelmezheti a Bibliát; "vallásért üldözni senkit sem szabad".

1556-ra Ferdinánd elismerte II. Jánost Erdély urának. Halála után az erdélyi rendek Báthory István partiumi nagybirtokost választották fejedelemmé (1571-1586). Báthory fölesküdött a Habsburg-uralomra, ám a töröknek is megküldte a 10000 arany adót.  Politikai tevékenysége:

A legfőbb törekvése az volt, hogy a két nagyhatalom között nyugalmat szerezzen Erdélynek. Miután (1576-ban) a lengyel rendek királyukká választották, rájuk támaszkodva próbálta kiszorítani az Erdély földjén maradókat, s Erdélyből kiindulva pedig az országot próbálta meg újraegyesíteni. Ugyan korai halála megakadályozta ebben, politikai koncepciója viszont, tovább élt, és új utat jelölt meg az Erdélyi Fejedelemség részére: az országot Erdélyből kiindulva kell egyesíteni.

Miksa utóda I. Rudolf (1576-1608), háborút indított a török kiűzésére (15 éves háború). 1595-ben Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem (1588-1602) is bekapcsolódott a törökellenes harcokba, s serege nagy győzelmet aratott a visszavonuló török fölött Gyurgyevónál. Azonban a prágai kincstár is kiürül, fokozatosan elesett a végvárrendszer (1596-ban a megerősített Eger vára megadja magát), végül Mezőkeresztesnél legyőzte a török az egyesült császári-erdélyi seregeket. A csatavesztés után egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a Habsburg-vezetés nem tudja a meggyöngült törököt kiűzni Magyarországból.

Erdély romlása: Báthory Zsigmond háromszor is lemondott és visszatért, sok ellenséget szerzett: török, tatár, német, morvai csapatokat szabadított ránk. A 15 éves háború idején a nemesség és a Habsburgok kapcsolata megromlott, a háború miatt fölemelt összegű adók és a zsoldosok rablásai, garázdálkodásai érzékenyen érintették a parasztságot és a nemességet. Rudolf a gazdasági bajain úgy segített, hogy pereket zúdított a magyar főurak nyakába, amelyek többnyire jószágvesztéssel végződtek, elsősorban a nagyobb birtokosokat vették emiatt célba. Rudolf ráadásul megtörte a rendek politikai hatalmát, rendeletekkel kormányzott, amik végrehajtását idegenekre bízta. Külföldieknek adta a vezető katonai tisztségeket is. Ezen kívül még célul tűzte ki a protestantizmus fölszámolását is, amely a megerősödő parasztokat és polgárokat sújtotta.

Mindezek miatt robbanásig feszült a hangulat. Felső- és Kelet-Magyarország kálvinista területein érlelődött a fegyveres ellenállás gondolata. A közvetlen kiváltó ok az volt, amikor Bocskai Istvánt (a Partium és Erdély leghatalmasabb urát) is Habsburg (Belgiojoso gróf) Habsburg támadás érte. Bocskai megnyerte magának a hajdúkat (földönfutóvá szegényült kisnemesek, munkanélküli marhapásztorok, szökött jobbágyok, hivatásuknak tartják a harcot, lovas puskás egységek, edzettség, sok csatateret megjártak, de: dúlások, fosztogatások. Azért szálltak szembe a Habsburgokkal, mert maguk is protestánsok voltak). Bocskai 2-3 ezer fős hajdúseregével győzelmet aratott a császáriakon Álmosd és Diószeg között. 1604 végére Kassával együtt már a Felvidék jó része is befolyása alá került.  1605-ben török segítséggel elfoglalta az egész Felvidéket, birtokba vette Erdélyt, ahol fejedelemmé választották. A szerencsi országgyűlés Magyarország fejedelmévé választotta, s kimondta a vallási felekezetek egyenjogúságát. Nem fogadta el a török szultán koronáját, hiszen célja nem a Magyar Királyság török védnökség alá helyezése volt, hanem a rendi jogok megvédése a Habsburg-hatalomtól. Elfogadta ugyan a török segítséget, de hosszú távon a Habsburgokkal való megegyezésre törekedett.

1606-ban az újabb győzelmek és a diplomáciai tárgyalások eredményeképpen létrejött a felkelést lezáró bécsi béke: vallásszabadságot adott a protestánsoknak, megerősítette a rendi alkotmányt, elismerte az önálló Erdélyt.

A hajdúkat birtokaira letelepítette és mentesítette őket minden állami és földesúri szolgáltatás alól. Közvetítésének köszönhetően a bécsi udvar és a török porta megköti a 15 éves háborút lezáró zsitvatoroki békét (szabad vallásgyakorlat; nádor hatásköre; szent korona visszahozása; csak magyaroknak lehet birtokadomány; végvárakon csak magyarok lehetnek; Erdély önállóságának elismerése), amely 20 évre szól. Politikai végrendeletet hozott: mindenkor szükséges egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, és ha a korona Magyarországban magyar kézhez kelne, úgy Erdély segélje tehetségük szerént.

Bocskai halála után Rudolf minden módon a rendeknek adott engedmények visszavonására törekedett. A magyar rendek erre szövetséget kötöttek osztrák és morva társaikkal, valamint Mátyás főherceggel. Rudolf kénytelen volt átadni Magyarországot és az osztrák örökös tartományokat Mátyásnak. A magyar rendek az 1608-as pozsonyi országgyűlésen megerősítették II. Mátyással (1608-1619) a bécsi béke pontjait, és szabályozták a nádorválasztás módját, kiterjesztették a szabad vallásgyakorlatot mezővárosokra és falvakra is. Ugyanakkor a jobbágyköltözés ügyét  a megyék hatáskörébe utalták. A rendek beleegyezése nélkül a király mezővárosi kiváltságot  nem adhatott, a mezővárosok pedig a szabad királyi városok sorába nem léphet.

A bécsi udvar és a magyar rendek kompromisszuma képpen a rendek nagy része rekatolizálódott. 1619-ben, Mátyás halála után a jezsuita, vakbuzgó II. Ferdinándot (1619-1637) választották meg királynak. A magyar ellenreformáció szellemi vezetője az esztergomi érsek, Pázmány Péter (1570-1637) volt (Pázmány törekvései egybeestek az újraerősödő feudális viszonyok között biztonságot, nyugalmat, az elnyert pozíciók huzamosabb megtartását kívánó arisztokráciáéval, Pázmány védte a nemesi alkotmányt, jó kapcsolatot tartott fenn Erdéllyel).

Erdély aranykora és romlása (1613-1660)

Bocskai halála után az erdélyi rendek Rákóczi Zsigmondot választották meg fejedelemnek, tőle a hajdúk segítségével (kiváltságaik védelme) 1608-ban Báthory Gábor (Báthory István unokaöccse) szerezte meg a fejedelemséget. Erőszakos politikájával, botrányos életével maga ellen ingerelte a magyar nemességet és a szász polgárságot. Havasalföldi hadjáratával kivívta a Porta haragját is.

Báthory halála után az erdélyi rendek Bethlen Gábort (1613-1629) emelték a fejedelmi székbe. Bethlen korának egyik legnagyobb politikusa volt. Minden eszközt fölhasznált az ország újraegyesítésére. Felmérve a török nagy erejét, vállalta a Portától való függőséget.

Rövid idő alatt, erős kézzel rendet teremtett a Báthory Gábortól örökölt gazdasági káoszban. A megbízhatatlan tisztviselőket leváltotta, a többieket pedig rendszeresen elszámoltatta. Az érdemtelenül szétosztott javak visszavételével megnövelte birtokait. A nagymennyiségű exportcikkekre állami monopóliumot vezetett be (Hg., méz, viasz, marha). A fejedelemségekben rendezett viszonyok közötti pezsgő élet folyt.

Nagy gond az ipar fejlesztésére is: Külföldi mesterembereket telepített az országba ( Morvaországból anabaptista kézművesek, Felvidékről bányászok). Megnőttek Erdély bevételei, jövedelme félmillió arany körül mozgott, ennek jó részét a állandó hadsereg fenntartására, a várak erősítésére, gondozására fordította.

A fejedelmi birtokokra és az állandó hadseregre támaszkodva háttérbe szorította a rendeket és megerősítette a fejedelmi hatalmat. Továbbra is megmaradtak ugyan az államhatalom szervei ( fejedelmi tanács, országgyűlés., kincstartó, vármegyék, székek, városok), de alig korlátozták a fejedelem hatalmát. A közigazgatás minden szála a fejedelem kezében futott össze. Támogatta a középrétegeket, védelmezte a jobbágyokat, a mezővárosoknak egy sor kiváltságot adott. Korlátlan hatalmát elsősorban az tette lehetővé, hogy az erdélyi arisztokrácia a fejedelmi birtokok árnyékában szegénynek számított.

Harmincéves háború: A fejedelem kezében futottak össze Erdély Európai diplomáciai ügyei is. Az 1618-ban meginduló harmincéves háborúban a független magyar állam visszaállításának lehetőségét látta meg. Csatlakozott Pfalzi Frigyes cseh királyhoz és az osztrák rendekhez , s a Porta engedélyével 1619-ben megindult Felső-Magyarország felé, elfoglalta Kassát. A felvidéki rendek gyűlése az "ország fejévé" választotta. A főurak egy csoportja titkos szerződésben feltétlen hűséget esküdött neki.

1620-ban a besztercebányai országgyűlésen Magyarország királyává választották (de nem koronáztatja meg magát). A 20-as őszi hadjárat eredményeképpen birtokába került a Dunántúl, azonban a szövetséges cseh csapatok fehérhegyi veresége miatt rá kellett döbbennie: egyedül maradt. Közben az uralkodó osztály a rendiség megerősítését várta tőle, ehelyett ő nagyobb adókat volt kénytelen kivetni, mint a császár, ezért a főurak nagy része elpártolt tőle, nem voltak hajlandók hozzájárulni a küzdelem költségeihez. A külsősegítség is hiányzott.

Noha 1621 nyarán is jelentős győzelmeket aratott, az előbbi gondok miatt Nikolsburgban békét kötött II. Ferdinánddal: Visszaadta magyarországi foglalásai jelentős részét, megkapott viszont élete végéig 7 magyarországi vármegyét (Szabolcs, Szatmár, Ugocsa, Bereg, Zemplén, Borsod, Abaúj) és a birodalmi hercegi címet, II. Ferdinánd pedig garantálta a bécsi béke és az 1608-as törvények betartását. Tehát Ferdinándnak nem sikerült a rendi alkotmányt megsemmisíteni.

Pártfogolta a tudományt és a művészetet, jelentős összegeket fordított kulturális célokra. Elérte hogy a királyi udvarokban a fényűzés mellett szellemi élet is legyen, Sok tehetséges, jobbágy származású fiatalt segített külföldi egyetemekre, elhelyezésükről gondoskodott, műveiket kiadta. Nemsokkal halála előtt a prédikátori réteget nemesi rangra emelte.

Gyulafehérvárott protestáns főiskolát alapított, gazdag könyvtárat hozott létre (a tudósok és prédikátorok legjelesebbje Szenci Molnár Albert volt, szótár, nyelvtankönyv).

Nagyszabású építkezései a reneszánsz stílust folytatták. Leginkább a zene kötötte le őt, haláláig toborozta a külföldi világi muzsikusokat.

Uralkodásának mérlege: Uralmának 16 esztendejét Erdély aranykorának is szokták nevezni. Sikerült a külső és belső háborúktól pusztuló országrészt hatékony központi önkormányzattal a további romlástól megvédeni, gazdaságilag és kulturálisan fejleszteni, bekapcsolni az európai államok rendjébe, politikai tényezővé tenni.

Utóda I. Rákóczi György (1630-1648), példaképének Bethlen Gábornak a művét kívánta folytatni. Ő azonban higgadtabb vérmérsékletű, konzervatív, de nem kevésbé szívós és céltudatos. Belső hatalma megerősítésére birtokait növelte.

Rákóczi György is bekapcsolódott a 30 éves háborúba, a svédekkel lépett szövetségre. Kezdeti sikerek után ismét felcsillant a remény a Habsburgok feletti győzelem lehetősége, a Porta azonban megtiltotta a további harcokat. Az 1645-ben aláírt linzi béke az 1606-os bécsi béke és az 1608-as törvények alapján kiterjesztette a protestánsok vallásszabadságát a mezővárosok és a falvak lakosságára is. Az 1621-es nikolsburgi békében megjelölt 7 vármegyét ismét Erdélyhez csatolták, Rákóczi fiai is örökölhették.

II. Rákóczi Györgyre (1648-1660) apja a lengyel trón elfoglalásának a tervét hagyta. Közben azonban változtak az Európai viszonyok: ideiglenesen a Török Birodalom erőre kapott, egyre bizalmatlanabbul nézték a fejedelmek hatalmát és önálló kezdeményezéseiket. Azonban hiányzott belőle az apja megfontoltsága, s a Szultán korábbi tiltása ellenére 1657-ben a svéd király szövetségeseként serege élén betört Lengyelországba. Válaszul a szultán ellne küldte a krími tatárokat, akik Rákóczi seregét fogjul ejtették és a Krím félszigetre hurcolták. A fejedelem végül is Erdély földjén esett el a törökök elleni küzdelemben. A tatár és a török katonák végigpusztították, rabolták a békeidőben meggazdagodott Erdélyt, elfoglalták Váradot, meghódították a Partiumot.

Apafi Mihály csaknem három évtizedes fejedelemsége alatt, bár igen sokat tett Erdélyért, mégis tovább nőtt Erdélynek a Portától való függése. Véget ért egy sokat ígérő és sokat megvalósító nagy korszak, a magyarság politikai és szellemi életének súlypontja ismét a királyi Magyarország területére tolódott át.