Háborúk a XIV-XV. századi Európában

 

 

A százéves háború (1337-1453)

Az Anglia és Franciaország között lezajlott sorozatos háborúkat szokták "százéves háború" összefoglaló névvel emlegetni. Az összecsapás dinasztikus

háborúként indult, de a XV. századra a két ország közötti hatalmi harccá szélesedett.

A viszály kezdetén III. Edward angol király igényt tartott a francia trónra,

mivel az a Capeting-család férfiágának kihalásával megürült. A francia rendek

azonban a Valois-családból származó VI. Fülöp mellett döntöttek 1328-ban. Azonban ez csak az egyik összetevője volt az ellentétnek, hiszen Fülöp hatalomra kerülése után korlátozta a flamand-angol gyapjúkereskedelmet, és veszélyeztette az angol fennhatóság alatt álló területeket.

Ezen együttes okok következtében az angol király 1337-ben megtámadta Franciaországot. A francia királyi cím megszerzése mellett a háború másik

tétje volt a gazdag Flandria birtoklása is.

1340-ben az angol-flandriai flotta Sluisnál vereséget mért a francia flottára. A francia szárazföldi haderő Crécynél (1346), majd Poitiers-nél (1356) súlyos vereséget szenvedett. A hadviselő felek 1360-ban békét kötöttek (Angliának kedvező feltételekkel).Az angol siker nagyrészt az újfajta, íjászgyalogságra építő taktikának volt köszönhető. Az angol íjászok 150-180 cm hosszú íjaikból olyan erővel tudták kilőni a nyílvesszőt, hogy az könnyedén átütötte még a lovagok páncélját is. Igy aztán a büszke francia lovagok nagyrészét még azelőtt leterítették, hogy azok közelharcba bocsátkozhattak volna. A lovagi hadviselés csődöt mondott.

1413-ban V. Henrik révén olyan uralkodó került az angol trónra, aki felismerte, hogy - kihasználva a franciák megosztottságát - végleg legyőzheti a régi ellenséget. Ennek érdekében szövetséget kötött a burgund hercegekkel, majd az angol seregek újra megtámadták Franciaországot. Az angolok Azincourt-nál (1415) hatalmas győzelmet arattak, majd elfoglalták Észak-Franciaországot és Párizst. A troyesi szerződésben (1420) a franciák elismerték ugyan V. Henrik trónigényét, azonban 1422-től a hatalmat mégis a francia trónörökös (dauphin) gyakorolta, aki VII. Károly néven királlyá nyilvánította magát. Ezután újabb angol hadjárat indult, melynek célja a dauphin befolyása alá tartozó összes terület elfoglalása volt Közép- és Dél-Franciaországban. Ennek jegyében 1428 októberében ostrom alá vették Orléans városát. Ebben a kilátástalan helyzetben jelent meg egy lotaringiai parasztlány, Jeanne d'Arc, aki elhitette a franciákkal, hogy képesek győzni. Jeanne d'Arc felszabadította Orléans-t az angol ostrom alól (1429), majd sorozatos győzelmek után lehetővé tette, hogy VII. Károlyt Reims-ben végre királlyá koronázzák.

Jeanne-t a burgundiak hamarosan elfogták, és átadták az angoloknak, akik

boszorkányként megégették. A franciák azonban ezután is egyre több területet

foglaltak vissza, míg végül 1453-ra (Calais kivételével) az ország egész

területét visszafoglalták.

 

 

 

A rózsák háborúja (1455-1485)

Az 1455-ben Saint Albans-nál lezajlott ütközettel kezdetét vette Angliában a "rózsák háborúja", azaz a trónviszályok a Lancaster-ház és a York-ház között.

Az elnevezés onnan ered, hogy a Lancaster-ház jelvényében piros rózsa, a York-házéban pedig fehér rózsa volt. Az 1485-ig elhúzódó ellenségeskedésben a York-ház a városokra és a kisnemességre támaszkodott, míg a főnemesek a Lancaster-házat támogatták.

1471-ben a háború döntő szakaszához érkezett. Az angol trónbitorló király,

York IV. Edward a trónjától megfosztott VI. Henrik királyt a londoni Towerban

meggyilkoltatta. Ezzel a York-háznak sikerült felülkerekednie a Lancaster-dinasztián, akik párthíveikkel együtt kénytelenek voltak számüzetésbe vonulni.

1483 áprilisában meghalt IV. Edward. A koronát tizenkét éves fiára Edward hercegre hagyta, a kormányzást pedig öccsére, Richárdra. Azonban Richárd saját magának szerette volna a koronát, így miután a fiatal királyt megölték (hogy kinek a parancsára az mindmáig tisztázatlan), Richárd 1483. július 6-án királlyá kiáltatta ki magát. A trónt megszerezni azonban könnyebbnek bizonyult, mint megtartani, mivel III. Richárdnak odahaza is sok ellensége volt, akik nem nézték jó szemmel hatalomra kerülését. Ezért a száműzött Tudor Henrik vezette Lancaster-ház elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. 1485-ben Henrik, serege

élén, partra szállt Angliában és Bosworth-nál legyőzte az angol királyi hadat.

Maga III. Richárd is meghalt a csatában. Tudor Henrik lett az új király

(VII. Henrik néven). Ezzel a harc eldőlt ugyan, ám a York-ház végleges megtöréséhez még egy nagy csatára volt szükség 1487-ben Stoke mellett. Majd

VII. Henrik házasságot kötött Yorki Erzsébettel (IV. Edward lányával), és sikerült a két dinasztiát kibékítenie. Ezzel véget ért a "rózsák háborúja".

 

 

 

Huszita háború (1419-1436)

A huszita elnevezés Husz János, a cseh reformától, nevéből ered, aki meghirdette a huszita tanokat.

 

Huszita tanok:

  - a bibliát ne csak latin nyelvre fordítsák,

    hanem a nemzeti nyelvre is, és ne csak a papok értelmezzék, hanem mindenki

    szabadon értelmezhesse

 

  - a két szín alatti áldozás követelése, vagyis az egyszerű hívők is

    magukhoz vehessék az ostyát és a bort is

 

  - ugyanúgy ítélkezhessenek a papok felett is, mint a többi ember felett

 

A huszitizmusnak két jelentősebb irányzata alakult ki, a kelyhesek és a táboriták irányzata. A kelyhesek csoportjába inkább a nemesek és a gazdagabb

polgárok tartoztak. Nevüket a zászlójukon lévő kehelyről kapták. A táboriták

mozgalmába a szegényebb néprétegek tartoztak, és nevüket a Tábor hegyről kapták, ahol egy várost is alapítottak. A huszita háborúk egyik előzménye Husz János mártírhalála volt, akit 1414-ben meghívtak a konstanzi zsinatra, majd ott elfogták és 1415-ben máglyán megégették.

Ezután Csehországban egyre nagyobb lett az egyház és a husziták közötti ellentét. Ez nemcsak vallási, hanem nemzeti ellentét is volt, mivel az egyházi,

de még a világi hatalmasságok többsége is német volt. Ezen előzmények után 1419-ben a prágai felkeléssel elkezdődtek a huszita háborúk.

Luxemburgi Zsigmond német-római császár és magyar király több "keresztes" hadjáratot is indított a husziták ellen, ám mindegyiket visszaverték, sőt még

ellentámadásokat is vezettek, és Csehország határain kívülre is kicsaptak. A

sorozatos kudarcok után Zsigmond taktikát változtatott és kedvezményeket adott a kelyheseknek, akiket ezzel sikerült megnyernie. Ennek következtében a táboriták magukra maradtak, és 1434-ben Lipany-nál megsemmisítő vereséget szenvedtek. Ezután Zsigmond és Csehország képviselői kompromisszumot kötöttek, melyet az iglói egyeszségben rögzítettek (1436).