KÁROLY RÓBERT

 A Pallas Nagy Lexikona szerint: Martell Károly és Klemencia (Rudolf császár leánya) szülőktől. Koronázása előtt neve Róbert K. volt, de a magyarok csak K.-nak hivták. 1300 aug. jött Nápolyból Dalmáciába, hogy innen tegye meg a lépéseket az Árpád-ház trónjának elfoglalására, mire örökösödés (nagyanyja V. István leánya volt) címén, s a magyarok egy töredékének meghivására jogot alkotott magának. III. Endre halálhirére Esztergomba jött, hol Gergely választott érsek megkoronázta. De már 1301. Vencel és pártja ellen a bélakúti (péterváradi) apátságban kellett magát megvonnia. Innen tett kisérletet 1302. Buda vára bevételére, de nem sikerült. Jó fordulatot adott ügyének s Vencel ellen merészebbé tette VIII. Bonifác pápa nyilatkozata, mellyel K.-nak itélte oda Magyarország trónját. 1304 aug. a pozsonyi gyülésen párthivei elhatározták, hogy hadjárattal szerzik vissza Venceltől a szent koronát, de nem értek célt, mert 1305. Vencel jogával együtt Ottó bajor hercegnek adta át a koronát. K. ügye most rosszabbra fordult, de csakhamar változtatott a dolgon Esztergom és Buda elfoglalása és Ottó fogsága, ki örömest hagyta oda a koronát, csakhogy az erdélyi vajdától szabadulhasson. 1307. a rákosi országgyülésen K.-t hivei újra királlyá kiáltják ki. Leghatalmasabb segítsége érkezett K.-nak 1308 okt. Gentilis biboros, pápai követ személyében. Ez Csák Mátét a kékesi páloskolostorban, legalább rövid időre, megnyerte K. számára, kit 1309 jun. 15-én újra megkoronáztak Budán, de végérvényesen ez csak a vajdától kialkudott szent koronával történt 1310 aug. 27. Székesfehérvárt.

Még ezután is nagy feladat várt K.-ra: a kékesi szerződéshez hűtlenné lett Csák Máté s a többi oligarka megtörése. 1312. kora tavasszal egybegyüjtötte hiveit s az Amadé-fiukra tört. Ezeket Csák Máté segítette, de Rozgonynál jun. 15. a király hadai diadalmaskodtak az egyesült seregen. A Kopasz-féle lázadás leverése, az erdélyi hadjárat befejezése után végre K. úrrá let az országban. Zách Felicián tulszigoru bűnhődése kedvét szegte a lázongóknak. Külpolitikájában mindenütt családja hatalmának gyarapítására szentelte erejét. A lengyel nép megnyerése s annak előkészítése, hogy e két ország majd egy fő alatt egyesülhessen, elsőrendü célját képezte. Ezért segítette sógorát, Kázmért a lengyel trónra s továbbra is támogatta őt, s 1339. célját érte: fiát, Lajost, a lengyelek trónörökösének ismerték el. 1333., hogy Szicilia trónját Endrének biztosítsa, e fiát Nápolyba vitte, s ott Johannának eljegyezte. Habár uralkodásának jó részét arra kellett szánnia, hogy nyomról-nyomra foglalja el az országot, jutott ideje arra is, hogy trónját biztossá, országa ügyét a jövőre nézve is jobbá tegye. Jutalmazásokkal új arisztokráciát, a trónnak biztos támaszt, a bandériális rendszerrel hadainak biztos alapokat adott. A törvénykezésben ritkította az istenitéleteket, az igazságszolgáltatást külön törvényszékekre bizta. A városokat, az ipar és kereskedelem székhelyeit pártfogásába vette, külföldről kereskedőket édesgetett hazánkba. A bányák művelését jobb karba helyezte, pénzverésről gondoskodott, ő veretett először aranypézt. (Arany forintjának, két dénárának és széles garasának képét l. az Érmek mellékletén.) Udvara, a királynék udvarával együtt, mint a vallásosság, jó erkölcsök iskolája messze földön hires volt. Fiainak nevelését szakavatott nevelők, tanítók vezették. 1306 közepe táján lépett házasságra először s Máriát, Kázmér beutheni és tescheni herceg leányát vette el. 1318. Beatrix, VII. Henrik római király 14 éves árvája lett második felesége, ennek halála után 1320. Erzsébetet vette nőül, Lokietek Ulászló lengyel király leányát. E harmadik házasságából öt fiu-gyermek született: a korán elhalt Károly és László, továbbá Lajos, Endre és István hercegek. Eltemették Székesfehérvárt a főoltár mellett, s az ország nagy részvéttel kisérte el utolsó útjára.


NAGY LAJOS

 A Pallas Nagy Lexikona szerint: Róbert Károly és Erzsébet harmadik fia. Bölcs és jámbor anyja kitünő nevelőkkel gondosan vezette az ifju herceg szelleme és szive képzését. Politikai szereplését 1335. kezdte a lengyel királyi cím kérdésénél. 1338. Károly morva őrgróf leányát, az alig 4 éves Margitot jegyzé el neki atyja, kinek halála után hatodnapra a temetésre összegyült országnagyok 1342 jul. 21. Székesfehérvárt megkoronázták. Mindenekelőtt öccsének, Endre nápolyi királynak ügyeit kellett rendbe hozni, s e végből L. anyja Nápolyba utazott. Anyja hazatérte után L. Erdélybe indult. Az itt keletkezett zavarokat Gyulafehérvárt a főpapok és főurak tanácsában 1344. egyenlítette ki. Ez időtájt fogadta Sándor havaselyföldi vajda hódolatát és megtérését is. 1344. L. Brünnben találkozik a pogány poroszok és litvánok ellen menő keresztes hadakkal. Azután a csehek és lengyelek közt folyt háboruban 1345. Kázmér lengyel királynak adott segítő hadat. A magyarok fegyvereivel szemben a csehek szivesen ráálltak a fegyverszünetre, mit aztán békekövetett. L. ezalatt Horvátországban volt elfoglalva. A velenceiek kedvteléssel foglalgatták a dalmát városokat és beleavatkoztak azok ügyeibe. 1344. Lendvai Miklós tótországi bánt küldte ellenök, 1345. maga indult el, hogy a Velencével kacérkodó horvátokat megfenyítse. A hódolásra hivó szó megtette hatását legtöbbnél, kik inkább biztak a meghódolásban, mint Velence pártfogásában. L. igy visszavonult. Ez évre esett még a tatárok leverése Lackfi András székely ispán által. Alig indult haza L., Velence a boszu művéhez látott, első sorban Zára hűtlenségét akarta megtorolni. 1345. Zára követei térdenállva kértek L.-tól segítséget. L. hajlott kérésökre. Közbe jött Endre meggyilkoltatása. Zára ügye háttérbe szorult. A segítségére küldött Kotromanits István bosnyák királyt és Lendvai Miklós tótországi bánt állítólag a velenceiek megvesztegették. L. Albert osztrák herceget küldte Velencéhez, hogy tűrhető viszonyt teremtsen. A köztársaság sokat kivánt, keveset igért. L. kénytelen volt 1346 jun. 25. a velenceieket Zára mellett levő erősségükben körülzárni. De az állítólag megvesztegetett magyar vezérek nem védték a tulnyomó számu velenceiek ellen a záraiakat, s igy kudarccal tért vissza.

1345 szept. 19. ölték meg Endrét. L. rémülettel hallotta a halálhirt. Elhatározta, hogy sereggel indul Olaszországba Sziciliát elfoglalni. A pápa nem ajánlotta a boszut, inkább az igazság rendes útját. Nem merte L.-nak megmondani, hogy nem adhatja neki Sziciliát és annak elfoglalását gátolni fogja. Diplomáciai tollharc fejlődött közöttük, meghidegült a benső viszony. 1347 nov. L. útra indult. Az olasz városok örömmel fogadták. 1348 jan. Johanna ijedtében elvitorlázott Nápolyból, férje Tarantói Lajos hasonlóan. Aversában L. leszámolt Durazzó károllyal s jan. 23. megölette őt. A másik két durazzói és tarantói herceget, s a kis Martell Károlyt, a megölt Endrének fiát, Visegrádra vitette. 1348 tavaszán, miután Szicliai nagyjaitól s a városok képviselőitől hűségi esküt vett, helytartóul pedig Wolfhardt Ulrikot nevezte ki, május végén vissza indult; seregét megtizedelte a járvány. L. király távoztával egyidőre Johanna pártjának ege derülni kezdett, de L. ennek láttára Lackfi Istvánt Sziciliába küldte 1349 elején. Ez sikeresen járt. Erre L. 1350 tavaszán újra áthajózott a sziciliai királyságba s ott dicső diadalokat aratott. Vakmerő vitézségének is több példáját adta. Johannát újra elűzte. Aversa bevétele után szeptember 17. haza indult. Rómába ment a fekete halál járványa után következő nagy jubileumra, szept. 30-án a pápai palotába szállott; zeneszóval, feldíszített várossal fogadták, több napig ájtatoskodott itt, feloldozást nyert s négyezer arany frtot tett szt. Péter oltárára. Okt. 25. érkezett haza. Még Sziciliából elmenetele előtt fegyverszünetet kötött 1351-ig. Ez idő alatt békeközvetítésre kérte fel a szentszéket. 1352. követei békét kötöttek a magyar hadak kivonásával s a fogoly hercegek szabadon bocsátásával. L. megbánta tettát s a követeknek szerinte nem volt ily nagy kiterjedésü megbizatásuk. De mégis, midőn ügyét kellőleg biztosítva látta, 1353 januárban szabadon bocsátotta a hercegeket.

A nápolyi hadjárat befejezése után kezdődött a lengyel politika. 1351. a litvánok támadása ellen Kázmér lengyel király segítséget kért és nyert L.-tól. Az egyesültek győztek. 1352. újra a litvánok ellen indul Budáról. Belcz várát nem sikerült bevenni. Ez alkalommal az ostromnál egy sulyokkal ugy fejen ütötték, hogy elalélt s hátán vitte ki Perényi Miklós a sáncárokból. Fegyverszünetet kötött s visszafelé tért. A galiciai folyókon s a beregvármegyei hegyeken át keserves útja volt, s utána hálaadásul Váradra Szt. László sírjához zarándokolt 3 napra. A következő évben házasságra lépett Erzsébettel, a bosnyák király leányával, s ezután megint Dalmátország ügyei foglalták el. Háborut indított a szerbek ellen. 1353-54. szerencsésen folyt e háboru. A szerb cár békét kért. A katolikus vallás felvételét igérte, de kétszinüsége kitünt s 1355. ő kezdett háborut. 1356. már látszott, hogy a sor Szerbia után Velencére kerül. L. hatalmas szövetséget létesített Velence ellen s 1357. oly szerencsésen harcolt, hogy egész Trevisóig nyomult s kényszerítette Velencét az 1358. velencei békekötésben, hogy egész Dalmátországról lemondjon. Ezután, mintha érezte volna L., hogy Magyarországot dél felől fogja érni a legkegyetlenebb csapás, hazánk alsó vonalait igyekezett megerősíteni. E végre Bolgárországnak Viddin körül eső részeit elfoglalta s eleinte bánok által kormányoztatta, utóbb a fogságba vitt, de most szabadon bocsátott Sztraczimir cárnak, mint hűbéresének visszaadta. Ez alkalommal harcolt L. serege első ízben a törökökkel s a nyert diadal emlékére építteté L. a mária-celli egyházat. Vlajk oláhországi vajda ellen indított háboru nem volt ily szerencsés, de annyi haszon volt ebből is, hogy Szörény várát (Turnu Severin) a magyarok visszaszerezték s megerősítették, s maga Vlajk is a királynak hűbérese lőn. 1370. Kázmér lengyel király halála után L. a lengyel királyságot is megkapta s igy elérte, hogy birodalma 3 tengerig ért. Ennek következménye lőn az is, hogy Galicia és Lodoméria legalább egy időre megint Magyarország kiegészítő részei lettek. A hatalom tetőpontján még egy diadalmas hadjáratot vívott Velencével s azt majdnem porig alázta, a torinói békében (1381) pedig egyebek közt évi adófizetésre kötelezte. Idejének többi részét az egyházak, iskolák (a pécsi egyetem), jótékony intézetek fölvirágoztatására, az örökösödés ügyeinek elrendezésére s ájtatos gyakorlatokra szentelte. Székesfehérvárt temették el. Kétségtelen, hogy a magyarok legnagyobb fejedelmüket vesztették el benne. Vitézsége, igazságossága, vallássosága még tán nagyobb nevet szereztek neki, mint szerencsés fegyverei.


MÁRIA

 A Pallas Nagy Lexikona szerint: Szülei Nagy Lajos magyar király és Erzsébet voltak. Nevelését édes anyja visegrádi udvarában nyerte; istenfélelmét, tudományát az édes anyjával karöltve nevelői: Deméndi László és a küküllei esperes, János csepegtették belé. 1379. atyja Nagyszombatban eljegyezte Zsigmondnak, IV. Károly császár második fiának; ugyanekkor ismerték el a lengyel urak a leányág örökösödését, Kis Károly pedig megigérte, hogy a trón birtoklásában nem fogja háborgatni Nagy Lajos leányát. Tizenkét éves korában 1382. szabad választással, mint fiut emelték trónra. Székesfehérvárt megkoronázták, s melléje anyját, Erzsébetet rendelték. A gyermekleány helyett anyja kormányzott, ez meg Garay nádor szavát követte. Egyrészt Erzsébet makacssága, másrészt egyes főurak rakoncátlankodása Garayt, s vele együtt az ország kormányát leterelték arról az útról, melyen Nagy Lajos haladt. Horvátország és Bosznia mutatták ki legelőbb a bizalmatlanságot a női uralom iránt. Utána Lengyelország sáncolta körül szigoru feltételekkel az Anjou-leányok trónöröklését illetőleg. Amott erős terjesztői voltak az elégedetlenségnek Palisnay s a két Horváthy-testvér; Erzsébet hasztalan eskette újabb hűségre a dalmát városokat; a nép hódolata is szalmaláng volt, mely a királynék korútjával együtt véget ért.

Lengyelországgal szemben Erzsébet anyakirályné indulatos eljárása legkevésbbé sem volt célra vezető. Mária jegyese, Zsigmond a lengyelek előtt mint német gyülöletes volt; részben ennek, részben a Magyarországtól való teljes különválás vágyának tulajdonítható, hogy M. 1384. testvére Hedvig javára kénytelen volt lemondani Lengyelországról. Ezután M.-nak anyja új férj után nézett leánya számára és 1385 máj. M. megbizás útján házasságra lépett VI. Károly francia király öccsével, Lajos orleansi herceggel. De a politikai viszonyok fordulata elsöpörte e még csupán érvényes, de végre nem hajtott házasságot és Zsigmond kierőszakolta, hogy M. 1385 nov. 1. az ő házastársa lőn. Egybekelésük után rövid időre hivatlan vendégük érkezett. Az igéretét megszegő Kis Károly lepte meg őket Buda várában Zsigmond éppen ezt akarta megelőzni, mikor rokonaihoz ment segítséget kérni. De mig ő oda járt, M. az erőszaknak engedve, odaadta koronáját II. v. Kis Károlynak. Az 1386 febr. 7. merénylet M.-nak, kinek különben II. Károly meggyilkolásában közvetetlen része nem volt, a koronát visszaszerzé. Nemsokára a délvidék lecsöndesítésére újabb körútra ment anyjával. A horvátok azonban Garánál (ma Gorján, Verőce vmegye) a vár közelében megtámadták a királynék kiséretét, s a kiséret vitéz, de sikertelen ellenállása után M. anyjával együtt a Horváthyak fogságába került. Előbb Gomnec, utóbb Novigrád várába vitték s itt szemeláttára végezték ki anyját; neki magának is attól kellett rettegnie, hogy férjének szabadító kisérletei alatt kioltják életét. Végre is Horváthy Pál jun. 4. (1387) megesketve, hogy bosszut nem áll, szabadon bocsátotta.


I. KÁROLY

A Pallas Nagy Lexikona szerint: Atyja halála után Nagy Lajos királyunk a pápa kérésére udvarába fogadta az árva herceget, s itt atyai szeretettel fölnevelte, később Dalmát- és Horvátország hercegévé nevezte ki; 1371-76-ig tótországi bán volt. Johanna, nápolyi királynő, örökösévé szemelte ki, de Szicilia trónjához mégis csak az ő ellenszegülésével juthatott. Johanna ugyanis az egyházszakadásba beleártotta magát, s ezért a pápa büntetésből elvette országát és K.-nak adta oda. K. kezdetben - éppen a velenceiek ellen folytatott hadjárat idején - egykedvüen fogadta VI. Orbán meghivását. De később, a pápa sürgetésére, I. Lajos király segítségével hajlandó volt eleget tenni a pápa kérésének. Nagy Lajos megeskette, hogy leányait Magyarország birtokában háborgatni nem fogja, másrészt a sziciliai királyságra vonatkozó jogait reáruházta és hadsereget adott mellé. 1380. indult el Trevisóból s ugyanezen év novemberében Rómába érkezett, hol VI. Orbán pápa azzal fogadta, hogy az egyház zászlótartójának, Róma szenátorának nevezte ki. 1381. pünkösd ünnepén pedig királlyá kente és III. K. néven megkoronázta. Jul 16. bevonult Nápolyba, Johannát kétszinüsködése miatt elfogatta s 1382. megfojtotta. Alig jutott könnyü szerrel Nápoly birtokába, hatalmát azok ellen fordította, kiknek legtöbb hálával tartozott; először a pápa ellen fordult, ki 1385. ezért kiközösítéssel büntette. Ugyanezen év nyarán felesége kérését megvetve, bár habozva, elfogadta Horváthy Pál és társainak meghivását a magyar trónra, s hazánkba indult. A nőuralom esküdt ellenségei lelkesedéssel fogadták; a királynők kénytelenségből elébe mentek, palotájukba vezették, azon reményben, hogy békés úton mindent elvégezhetnek.

De K. jóltevője leányával nem alkudozni jött. Pártja dec. második felében királlyá kiáltotta ki, s az uralkodónőket lemondásra szólította fel. Erzsébet és Mária nem mertek ellenszegülni s igy 1385 dec. 31. K.-t Székesfehérvárt, a királynők jelenlétében megkoronázták. De Erzsébet, az idősb királyné, összeesküvést szőtt ellene. 1387 febr. 7. magához hivatta és Zsigmond egy levelét olvastatta vele. A levél olvasása közben Forgách Balázs csákányával hatalmas ütést mért rá; hasztalan védelmezte életét, végre félholtan vánszorgott hálószobájába. Az összeesküvők kivonszolták, s a vár egyik tornyába záratták, honnan a következő nap, febr. 8. Visegrádra vitték. Még talán fölgyógyult volta sebéből, de febr. 24. megfojtották. Egyházi szertartással csak 1390 febr. 3. temették el, mert IX. Bonifác csak ekkor adott rá engedélyt. A Visegrád mellett levő Szt. András apátság templomában talált nyugvóhelyet. Felesége Margit volt, Durazzói Károly leánya, kivel 1370. kelt egybe. Leánya II. Johanna néven Nápoly királynője lett, fia László pedig Zsigmond királynak okozott később kellemetlenséget.


HABSBURG ALBERT

A Pallas Nagy Lexikona szerint: IV. Albrecht hercegnek fia, szül. 1397. Apja halála után 1404-ben reá maradt Ausztria, melyet gyámjai kormányoztak helyette. 14 éves korában gyámja eljegyezte számára Erzsébetet, Zsigmond magyar király leányát, kivel 1422-ben kelt egybe. Egy év mulva átadta neki Zsigmond Morvaországot. Szerencsésen hadakozott 1431-ben a hussziták ellen; Waidhofen mellett 4000-et közülök levágatott s 700-at elfogott. Általában az eretnekeket és zsidókat tőle telhetőleg üldözte és irtotta. Ő vezérelte Zsigmond seregét 1435-ben a törökök ellen, s pedig oly szerencsével, hogy Magyarországot tőlük megtisztította. Zsigmond, halála előtt Albertet ajánlotta a magyaroknak királyul; ennélfogva az országrendek 1437 dec. 18. Zsigmond leányát, Erzsébetet s ez által Albertet tették királyukká, ki 1438 jan. 1. koronáztatott meg, oly feltétellel, hogy a német császári koronát megválasztatása esetében nem fogadja el. E feltételtől a magyarok később, midőn Albertet német császárrá megválasztották, Frigyes ausztriai herceg kérésére elállottak s igy A. 1438 máj. 31-én Aachenben csakugyan mint német császár is megkoronáztatott. A cseheknek is őt ajánlotta Zsigmond királyul, azonban mielőtt Prágában 1438 jun. 20. megkoronázták volna, háborut kellett viselnie egy trónkövetelővel, Kázmér lengyel herceggel Brankovics György szerb fejedelem kérésére hadat izent Murad tőrök szultánnak, de mire seregével Szerbiába ért, Murad már onnan elindult s Görögország ellen fordult. A forró nyár folytán a sereg nagy része vérhasba esett; maga A. is e betegségnek esett áldozatul, mint Bonfin irja, tulságos dinnyeevés folytán. Bécs felé tartva, útközben Neszmélyen, Komárommegyében 1439 okt. 27-én meghalt s Fehérvárott temették el. Két leánya maradt, Anna, Vilmos szász herceg neje és Erzsébet, Kázmér lengyel herceg neje. Halála után még egy fia született 1440 febr. 22-én, ki később mint V. László lépett a magyar trónra.


V. LÁSZLÓ

 A Pallas Nagy Lexikona szerint: Magyar és cseh király, a Habsburg-házból származó Albert királynak és Zsigmond király leányának, Erzsébetnek fia, szül. Komáromban 1440 február 22. (tehát már atyja halála után, miért Posthumus v. Utószülött L.-nak is nevezik), megh. Prágában 1457 november 23. A rendek Albert király halála után, tartva az asszony- és gyermekkormány veszélyeitől, Ulászló lengyel királyt hivták meg a magyar trónra. De Erzsébet, az özvegy királyné, a komornája Kottanner Ilona által Visegrádról ellopott szt. koronával fiát 1440 május 15-én Székesfehérvárt megkoronáztatta. Innen Győrbe ment és a kis L.-t - a nagy szükségtől kényszerítve - nagybátyja, III. Frigyes német-római császár gyámsága alá bocsátotta. Magyarországon most egy ideig I. Ulászló király személyében a szabad királyválasztás elve győzött a kiskoru L. által képviselt örökösödési jog felett. De midőn Ulászló a várnai csatában (1444 nov. 10.) elesett, a rendek hosszas viták után megválasztották L.-t királynak. 1445-ben küldöttség is ment Bécsbe Frigyes császárhoz, hogy tőle a királynak és a szt. koronának kiadását követelje, Frigyes azonban csak 1452. bocsátotta el L.-t, ki ekkor egészen anyai nagybátyja, Cillei Ulrik káros befolyása alá került, ki őt testileg-lelkileg megrontotta és a Hunyadiaktól is elidegenítette. 1453 okt. 28. Prágában cseh királlyá koronáztatott. Bár megigérte, hogy lehetőleg Magyarországon fog tartózkodni, idejének legnagyobb részét Bécsben és Prágában töltötte el. A fenyegető török veszéllyel szemben tétlenül állott, sőt ő és Cillei még útját is szegték nem egyszer a nagy Hunyadi János védelmi intézkedéseinek. Nándorfehérvár ostromának hirére a király gyáván Bécsbe szökött. Hunyadi János halála után L. a futtaki országgyülésen (1456 okt.) Cilleit tette az ország kormányzójává, aki életével lakolt azon kisérletéért, ogy Hunyadi Lászlót - a hatalmára féltékeny, gyanakvó király beleegyezésével - Nándorfehérvárnak épp a futtaki gyülésen kikötött átadásánál megölesse. Midőn a megrettent és boszut forraló L. esküjének megszegésével Hunyadi Lászlót lefejeztette (1457 márc. 16.) az ország - melyben igen nagy pártja volt az ártatlanul kivégzett családjának - háborogni kezdett. Erre a király, tettének védelmére kiadván egy oklevelet, melyben számos képtelen váddal illeti a Hunyadiakat, előbb Bécsbe, majd Prágába menekült és foglyul magával vitte Hunyadi Mátyást is (1457 szept.). Prágában, midőn épp jegyesének - VII. Károly francia király leányának - fogadására való készületekkel volt elfoglalva, váratlanul meghalt. Állítólag politikai gyilkosságnak esett áldozatul: Podiebrád György cseh kormányzó és Rokyczana huszita főpap mérgezték volna meg.


I. ULÁSZLÓ

 A Pallas Nagy Lexikona szerint: Jagelló Ulászló lengyel királynak és Nagy Lajos király leányának Hedvignek fia. Atyja trónját már 10 éves korában örökölte. Albert magyar király halála után a rendek egy része, élükön Garay Lászlóval és az esztergomi érsekkel, Széczy Dénessel, azt akarta, hogy az 1439-iki szerződés értelmében Albert neje Erzsébet s születendő gyermeke emeltessék a királyi székbe, mig a másik rész ugy akarta a kérdést megoldani, hogy U. lengyel király kináltassék meg a királyné kezével és a koronával. E párt élén Hunyadi és Rozgonyi Simon egri püspök állott. Erre hosszas alkudozások következtek, melyek azonban nem vezettek célhoz. Erzsébet a visegrádi várból ellopatta a koronát s a posthumus Lászlót megkoronáztatta. Az ellenpárt hivására U. bejött az országba, 1440 jun. végén Budán országgyülést tartatott, melyen a csecsemő László megkoronázását érvénytelennek nyilváníttatta, egy a Szt. István koporsójáról levett koronával megkoronáztatta magát s Erzsébet ellen egkezdte a háborut. Erzsébet fiával rokonához III. Frigyes ausztriai császárhoz menekült. A polgárháboru másfél évig folyt, nagyobbára a Hunyadi-párt győzelmével. A háborunak Erzsébet halála vetett véget s miután U. László gyámjával Frigyessel békét kötött, minden figyelmét a törökökre fordította, kik már a polgárháboru ideje alatt többször betörtek az országba.

A nagy Hunyadi már a polgárháboru ideje alatt többször meggyőzte őket, igy Szt.-Imrénél, a Vaskapunál s a béke után egymásután vívta ki legfényesebb diadalait, betört Szerb- és Bolgárországba s ott több erősséget elfoglalt. Mivel a szultánnak ezalatt Ázsiában is baja támadt, U. remélte, hogy némi segéllyel véget vethet a török európai uralmának. Ezért új hadjáratot hirdetett s a sereg már gyülekezett is Szegeden, midőn megjelentek a szultán békekövetei s béke fejében Szerbia, Moldva és Oláhország visszaadását igérték. U. Hunyadi tanácsára meg is kötötte 10 évre a békét az említett tartományok visszaadásának feltétele alatt. Rövid időre a béke egkötése után érkezett meg a velencei hajóhad parancsnokának jelentése, hogy ő a Helleszpontuson foglalt állást, hogy az Ásziában hadakozó szultán visszatérését megakadályozza, másrészről a pápa és több keresztény fejedelem buzdította U.-t a háboru folytatására s támogatásukat igérték az újabb hadjáratban. U. sokáig ingadozott, mig végre Caesarini Julián pápai követ s bibornok befolyása folytán, számítva az igért segítségre, megkezdte a háborut. 1444 szept. Hunyadi és Julián bibornokkal 20,000 emberrel megindult. Egészen a Fekete-tengerig haladtak s itt néhány várat be is vettek. Várnánál megállapodtak s itt azt a hirt vették, hogy az olasz hajóhad, melyre Hunyadi egész hadi tervét építette, Murad szultán által megvesztegettetvén, a Helleszpontuson átszállította a török sereget. E veszélyes helyzetben is feltalálta magát Hunyadi s ugy rendezte el a várnai csata helyét és tervét s oly erővel verte vissza az ellenség támadásait, hogy a szultán már futásnak eredt s csak vezérei erőszakolására folytatta a csatát. A győzelem biztos tudatában U. is belevegyült a csatába, de kisérőinek vigyázatlansága folytán csakhamar elesett. Halála nagy rémületet és zavart idézett elő s a magyar sereg Hunyadi minden igyekezete dacára abbahagyta a küzdelmet s futásnak indult.

 

HUNYADI MÁTYÁS

 A Pallas Nagy Lexikona szerint: Magyar király, Csehország királya, Ausztria hercege, Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet második fia. Szül. Kolozsvárott. A gyermek kiváló nevelésben részesült, melyre leginkább Hunyadi János ifjukori barátja, Zrednai Vitéz János, akkori váradi püspök volt nagy befolyással. 1444. Sanocki Gergely, vieliczkai plébános, I. Ulászló volt gyóntatója, vezette M. oktatását. A rendkivül tehetséges ifju elsajátította a német, latin és szláv nyelveket és atyjának a külfölddel való érintkezéseiben korán volt segítségére. Hunyadi János 1451 aug. Brankovics szerb fejedelemmel szerződést kötött, melynél fogva a fejedelem unokája, Cillei Erzsébet eljegyeztetik M.-sal, aki 1453 jan. László bátyjával együtt felvette a besztercei örökös gróf címét. 1454 nyarán pedig Nándorfehérvárt apjától lovaggá üttetett, 1455 aug. megköttetett M. és Cillei Erzsébet között a már 1453. tervezett házasság, bár a tényleges egybekelést még elhalasztották. M. Budán maradt az udvarnál, ahol V. László király kamarássá tette; Cillei Erzsébet pedig Hunyad várába költözött, s ott 1455 végén váratlanul meghalt. Hunyadi János halála után M. anyjával Temesvárra ment, ahonnét nemsokára 1457 márc., aggódó anyja ellenére Budára csalták. Márc. 14. az udvari párt fondorlatai miatt László bátyjával együtt M. is börtönbe került, fej- és jószágvesztésre itéltetett. E büntetést azonban rajta nem hajtották végre, csupán bátyján. Midőn V. László király máj. végén forradalomtól tartva Bécsbe menekült, M.-t magával vitte 1457 nov. 23. pedig maga után Prágába hozatta. A király azonban váratlanul meghalt s igy M. Podjebrad György csehországi kormányzó kezei közé került, aki a Hunyadi-ház barátja lévén, igen szivesen bánt vele. Magyarországon ezalatt egy nagy párt roppant buzgalommal M.-t hirdette trónjelöltnek. Hunyadi Erzsébet és Szilágyi Mihály, M. nagybátyja, Vitéz János és a szentszék minden erejükkel azon voltak, hogy e tervet megvalósítsák. Podjebradnak is érdekében állott, hogy Magyarországnak nemzeti királya legyen, még pedig M. személyében, azért kijelentette, hogy őt támogatja a trón elérésében, vele szövetkezik, sőt Katalin leányát eljegyzi vele. Azonban M.-t egyelőre nem bocsátotta el udvarából. Miután Podjebrad sógorát, Ujlaki Miklós erdélyi vajdát, a Hunyadi-ház egyik legnagyobb ellenségét rábirta jelöltségének visszavonására, még csupán Garai László nádor állott útban. De ez is hajlandónak mutatkozott a kibékülésre. 1458 jan. Szegeden közte és Hunyadi Erzsébet meg Szilágyi Mihály közt esküvel megpecsételt szerződés jött létre. Garai megigérte, hogy M.-t segíti a királyválasztásnál, de trónját csak akkor foglalhatja el, ha Garai leányát, Annát nőül veszi. 1458 jan. kezdődött a rákosi királyválasztó országgyülés. Szilágyi Mihály 15000 fegyveressel érkezett. A budai várban tanácskozó főrendek közül mindazokat, kik tartottak a trónra kerülő M. boszujától, igéretekkel, okiratokkal és esküvel megnyugtatta. A befagyott Duna jegén tolongó 40000 főnyi köznemesség ugyis örömmel fogadta M. jelöltségét, melyben az idegen uralom letünését és szebb jövő biztosítékát látta. 1458 jan. 24. egyhangulag M.-t választották meg királynak s öt évre Szilágyi Mihályt rendelték melléje kormányzóul. A rendek küldöttséget menesztettek Podjebradhoz, hogy M.-t bocsássa szabadon, III. Frigyes császárhoz pedig azért, hogy adja ki a birtokában levő magyar koronát. Podjebrad 1458 febr. 5. a határon 50000 arany váltságdíj fejében átadta M.-t a reá várakozó fényes magyar kiséretnek. Nagy zavarokat okozott a Podjebrad leányával kötött eljegyzés, mellyel M. anyja, nagybátyja és a magyar főurak ellenkeztek, akik a Garaival kötött szerződést akarták végrehajtani. M. azonban nem volt hajlandó Podjebradnak adott szavát megszegni és bátyja egyik gyilkosának leányát elvenni. Rá is birta anyját és nagybátyját, hogy a Garai-családot lecsendesítvén, 1458 febr. 9. Strasznicon a Podjebraddal való szövetség okiratát megerősítsék. Febr. 14. érkezett a király Budára, ahol nagy pompával fogadták.

Az országot ez időben vagy veszély fenyegette. Keletről a török, nyugatról III. Frigyes császár, délről Velence, északról Lengyelország ellenséges szemmel tekintettek Magyarországra. Magában az ország északi részében a cseh rablók garázdálkodtak. Sem elég pénz, sem hadsereg nem állott M. rendelkezésére, akinek saját nagybátyja, a kormányzó, is terhére volt. Ettől csakhamar megszabadult, amidőn rábirta, hogy az Alföldre menjen a török ellen (1458 márc.). Helyette tanácsosul Zrednai Vitéz Jánost vette maga mellé, aki, bár tulajdonképen hivatalos állást nem foglalt el, legnagyobb befolyással volt az ügyek vezetésére. A cseh rablókkal is ez időtájt vette fel a küzdelmet, mely évek során változó szerencsével folyva, M. győzelmével végződött 1465. Magával a cseh kormányzóval, Podjebrad Györggyel, kinek királlyá való koronáztatására a győri és váci püspököket küldte, nagyon bensőséges viszonyban állott, sőt vele együttesen szándékozott a török ellen támadó hadjáratot vinni. 1458 jun. a még mindig makacskodó Garai Lászlót megfosztotta hivatalától és Gúthi-Ország Mihály főudvarmestert tette nádorrá. A sértett Garai szövetkezett Ujlaki Miklós erdélyi vajdával és Szilágyi Mihállyal, aki észrevette, hogy M. őt az udvartól távol akarja tartani. M. azonban hirét vette az összeesküvésnek és aug. kibékült nagybátyjával, aki lemondván a kormányzói tisztről, egynéhány királyi uradalmat és a besztercei örökös grófságot nyerte. 1458 aug. 24. a törökök Galambóc várát hatalmukba ejtették. A király szeptember havában a törökök ellen indult és Szerbiába küldte csapatait, melyek a törökökön győzelmet arattak. Hogy nagy haditerveit végrehajthassa, az egész országra adót vetett ki a rendek megérkezése nélkül. E törvényszegésre Garai és Ujlaki megint szövetkeztek Szilágyival és külső segély után kezdtek látni. Erre M. 1458 okt. 8. Nándorfehérvárt elfogatta Szilágyit és lefejezéssel fenyegette. Azonban a szentszék közbenjárására megkegyelmezett neki és Világos várába záratta. 1458 dec. M. Szegedre országgyülést hirdetett, melyen keresztülvitte a honvédelem reformját. Ez időben Bnosznia vitéz királya, Osztója Tamás, M.-nak szövetségét ajánlott fel, elismervén a magyar korona fenhatóságát Boszniára és Szerbiára. A pártos főurak ellenben Szilágyi elfogatása után nyiltan felajánlották a koronát III. Frigyes császárnak. M. e rossz hirek hallatára 1459 jan. végén Budára hivta össze a főrendeket, kik neki hűséget esküdtek, mire viszont ő is biztosította jogaikat ber. 10. Azonban a főrendi ellenzék: Garai, Ujlaki, Bánfi, a Kanizsai testvérek Frigyest Magyarország királyának nyilvánították és Bécsújhelyt 1459 márc. 4. a birtokában levő szent koronával megkoronáztatták. M. ápr. havában Nagy Simon macsói bánt a határszélre küldte, aki először vereséget szenvedett, később azonban győzelmet aratott Frigyesen. Erre az időközben elhunyt Garainak özvegye, Ujlaki, Kanizsai és még többen meghódoltak a nagylelkü és engesztelékeny királynak. II. Pius pápa pedig, aki nem akarta, hogy M elvonassék a törökök ellen tervezett nagy támadóháborutól, Carvajal bibornok útján igyekezett őt Frigyessel kibékíteni, ami egyelőre nem járt sikerrel. M.-nak Podjebradhoz való jó viszonya sem maradt zavartalan, mert e kétszinü ember mind M.-sal, mind frigyessel barátságban maradni, őket azonban egymás ellen uszítani törekedett. Szilágyi Mihály is, miután börtönéből kiszabadult, Mátyás ellen fegyverkezett, de Carvajal és Széchy bíbornok hamarosan kibékítették őt, miután M. is Szerbia fejedelemségét igérte neki. 1460. a felvidéki garázda csehek is nyugtalankodni kezdtek. M. személyesen indult ellenük s több rablóvárukat megostromolta.

Ez év utolsó napjaiban Podjebraddal egyezségre lépett, mely szerint 1461 máj. átveszi jegyesét, Katalin hercegnőt, megesküszik vele, bár az egybekelés csak két év mulva fog bekövetkezni. Miután M. ekkép a cseh királlyal szemben biztosítva volt, elhatározta, hogy III. Frigyes ellen háborut indít. Szövetkezett is az ausztriai forrongó elemek vezérével, Frigyes öccsével, Albrecht főherceggel, akinek segítségére Gúthi-Ország nádor vezérlete alatt sereget küldött. 1461 szept. havában azonban Podjebrad ravasz fondorlataira Albrecht békét kötött, mely önhatalmulag M.-ra is kiterjesztetett. M. arról is értesült, hogy az Ujlakiak, Bánfiak, Marótiak stb. Podjebrad fiának, Viktorin hercegnek, felajánlották a magyar koronát. Azért idején valónak látta, hogy Frigyessel kibéküljön. Vitéz kancellár s a pápai legátus közvetítésével 1462 ápr. kibékült. Frigyes visszaadja a szent koronát 60000 arany fejében, M.-t fiának fogadja és minden hadi vállalatában pártolja. Ha M. örökös nélkül halna meg, a magyar trón a császárra száll, aki élethossziglan viselheti a magyar király cimét és Sopron kivételével megtarthatja magyarországi birtokait. Máj. 20. a budai országgyülés is beleegyezését adta a Frigyessel kötendő béke terhes feltételeihez. M. ez időben lépett egyezségre Giskrával is, és rendet csinált Vlád és Radul, egmással versengő oláhországi vajdák között. 1463 máj. 1. egybekelt feleségével, aki azonban már 1464 jan. meghalt szerencsétlen szülés következtében. Csak most nyert M. arra időt, hogy a töröktől fenyegetett délvidék védelmére induljon, ahol Ali bég seregét megverte, Szerbiát feldúlta és 15000 keresztény foglyot szabadított ki. 1463 okt. behatolt Boszniába is; Jajcáig jutott, mely hatalmas erősség hosszas ostrom után meghódolt neki. 1464 jan. a csehek garázdálkodása miatt vissza kellett térnie Magyarországba, ahol márc. 29. a Frigyestől végtére kiadott szent koronával Székesfehérvárt nagy pompával megkoronázták. 1465 okt. M. meghódította Boszniának eddig török kézben levő részeit is, de a török ellen tervezett nagy támadó hadjáratát pénzhiány és csekély külföldi segély miatt meg nem valósíthatta.

Ez időben a szentszék és Podjebard közt súlyos összeütközések támadtak, mert a cseh király a katolikusokkal szemben a koronázáskor vállalt kötelességeinek nem tett eleget, sőt még inkább pártolta a huszítákat. II. Pál pápa 1465 nyarán maga elé idézte s elhatározta, hogy makacskodás esetén trónvesztettnek fogja nyilvánítani. 1465 okt. pedig többek között M.-hoz is fordult, hogy segítsen neki a cseh király ellen hozott ítélet végrehajtásában, amire M. hajlandónak mutatkozott. 1467 márc. M. pénzügyi reformjai általános és mély elégületlenséget szültek, melyet ellenségei ki akartak zsákmányolni. Podjebrad is, akit a pápa már 1466 végén egyházi kiközösítéssel sujtott, kivülről szintén izgatott M. ellen. A közhangulat 1467 aug. az erdélyi lázadásban talált kifejezést, melynek élén a Szentgyörgyi és Szapolyai grófok, Elderbach Bertalan és mások állottak. M. azonban zamar elfojtotta a lázadást és a megbánó vezéreknek megkegyelmezett. De büntetésül leszállította az erdélyi nemesség vérdíját. Ugyanekkor indult István moldvai vadja ellen, de megveretett és az év végén kénytelen volt Brassóba visszavonulni.

Ekkor fontos változás állott be. A szentszék rá nem birhatván Kázmér lengyel királyt, hogy a cseh koronát elfogadja, azt M.-nak ajánlotta fel. A csehektől megtámadott Frigyes császár M.-nak, ha ez őt segíti, hajlandó volt nagy engedményeket tenni és római királlyá való választását keresztül vinni. A cseh katolikus rendek is felajánlották M.-naka királyi címet, aki erre 1468 ápr. nagy sereggel Csehországba indult. Jul. 4. győztesen bevonult Omützbe. 1469 jan. azonban arról értesült, hogy a Rómában időző Frigyes császár ellene fondorkodik. Ennek hallatára Podjebraddal szemben, aki azt igérte, hogy a császári trónra segíti, igen békülékenynek mutatkozott. Most a megrémült cseh, morva és sziléziai kat. rendek Sternberg Zdenkó indítványára M.-t Olmützben cseh királynak választották 1469 máj. 3. és nemsokára Brünnben meg is koronázták. Jun. elején Boroszlóban M.-nak találkozása volt Frigyes brandenburgi választó-fejedelemmel, akit tekintélyes évi díjjal le tudott kötelezni. II. Frigyes szász választó-fejedelem özvegye pedig, Margit főhercegnő, cseh hűbéreinek megerősítését kérte M.-tól, akihez a bajor hercegek is közeledtek. 1470 febr. Bécsben alkudozásokat folytatott a császárral, kinek öt éves leányát el akarta jegyezni. Megállapodtak abban, hogy jun. együtt jelennek meg a német birodalmi gyülésen; de miután márc. M. egy ellene tervezett merénylet hirét vette, minden tárgyalást megszakítván, Pozsonyba ment. A császár félve M. boszujától, szövetkezett a lengyel királlyal, a burgundi herceggel és több német fejedelemmel. A harc változó szerencsével folyt, amidőn Podjebrad 1471 márc. meghalt. M. erre Csehországba sietett és mindent elkövetett, hogy a kuttenbnergi királyválasztó országgyülésen megválasszák; de a rendek többsége Kázmér lengyel király tizenöt éves fiát, Ulászlót választotta meg. M. mindazonáltal fentartotta igényeit, melyeket II. Pál pápa is megerősített.

Mig a csehországi viszonyok ekkép fejlődtek, azalatt Magyarországon Zrednai Vitéz János esztergomi érsek és Csezmicei János (Janus Pannonius) pécsi püspök, eddig a király legbefolyásosabb tanácsadói, összeesküvést terveztek M. ellen. Ők ugyanis belátták, hogy M.-nak, nem harcolhatván egyszerre Lengyelországgal, Csehországgal és a császárral, le kell tennie a német-római császárság elnyerésére irányuló, már régibb keletü nagyravágyó terveiről. M., ki a császárságot nmcsak hiuságból, hanem a nyugati kereszténységnek a török ellen való könnyebb egyesítése céljából kivánta, nem akart engedni. Az igy támadt feszültséget még fokozta Beckensloer János egri püspök, aki őket kiszorítván, lassankint mindenható lett a királynál. Az esztergomi érsekhez - aki a kancellári állásból való elmozdítása miatt különösen megsértődött - és pécsi püspökhöz csatlakozott még Szapolyai Imre, Rozgonyi Rajnald s többen a nemességből, akiket a király erélye, szigora és nagy célok elérésére olykor az alkotmányt is sértő politikája felháborított. Kázmér lengyel király másodszülött fiának, a tizenhárom éves Kázmér hercegnek, ajánlották fel a koronát. M. ennek neszét vevén, a morvaországi Iglauból hirtelen útnak indult és 1477 jul. Budára érvén, ellenségeit lekötelezte és a rendek sérelmeinek orvoslását igérte. Midőn szept. a lengyel udvar hadatizent, kiáltványára maga az országgyülés adott elutasító választ. Nov. 8. Kázmér 12000 főnyi sereggel Hatvanban ütött tábort. Majd Nyitra várában vonult meg, de M. közeledtére örökre elhagyta az országot. Az összeesküvés elfojtása után a kegyvesztes Vitéz János helyébe Beckensloer lett esztergomi érsek, aki Veronai Gábor erdélyi püspök és udvari kancellárral együtt ösztökélte M.-t újabb csehországi hadi vállalatra. Azonban mielőtt háborura került volna sor, 1473 febr. IV. Sixtus pápa közbenjárására Neisse sziléziai városban összejövetel volt, melyben M. követei előterjesztették urok ajánlatát, mely szerint nőül veszi a lengyel király leányát, fiának fogadja Ulászlót és biztosítja részére a cseh örökösödést. De sem itt, sem aug. 15. Troppauban nem jött létre egyezkedés. 1474 elején Ófaluban ugyan béke jött létre Lengyelország és Magyarország közt, melyet azonban nem tartottak meg. Kázmér és Ulászló ugyanis Frigyes császárral szövetkezve, 1474 okt. 60000 főnyi lengyel s 20000-nyi cseh haddal Boroszló felé közeledtek, ahol M. 10000-nyi sereggel időzött. Ez nem bocsátkozott nagy ütközetekbe, hanem apró kirohanásokkal, guerillaharcban pusztította az ellenségeket és elvonta tőlük az élelmi szereket. Miután a cseheket s lengyeleket járvány is megtizedelte s M. csapatai Lengyelországba is betörtek, Kázmér és Ulászló megalázkodva fegyverszünetet kértek, mely 1474 dec. 8-tól 1477-ig terjedő érvényességgel létrejött. Csehországban mindegyik uralkodó azt a területet tartotta meg, mely a háboru előtt hatalmában volt.

Most a béke éveit a törökök elleni nagy hadjáratra akarta felhasználni. 1475 elején a törökök betörtek az országba, egészen Nagyváradig vonultak és mindenfelé pusztítottak. M. Budára hivta a rendeket, akik most nagyon áldozatkészeknek mutatkoztak. Uzon Hasszán, Persia uralkodója máj. értesítette M.-t, hogy kelet felől fog a törökre támadni, ha a keresztény fejedelmek ezt nyugatról teszik. István, moldvai vajda is felajánlotta haderejét. II. Mohammed szultán megszeppent e készülődések hirére és fegyverszünetet kért, de M. őt visszautasította és 1475 okt. Pétervárad felé indult. Első hadi tette Szabács várának ostroma volt, mely 1475 február 15. e fontos vár bevételével végződött. A háboru folytatásában a megváltozott politikai helyzet akasztotta meg. Beckensloer János érsek hűtlenül elhagyta és Bécsbe ment a császárhoz, aki XI. Lajos francia királlyal és Merész Károly, burgundi herceggel szövetkezve, a közzsinat által le akarta tétetni IV. Sixtust és új pápát akart választani. M. ezen terv meghiusítására törekedett. A pápa patronátusa alatt ellenszövetséget akart létrehozni, melynek Aragoniai Ferdinánd, nápolyi király, lett volna feje. M. ennek egyik leányát óhajtotta nőül venni. A burgundi herceget pedig arra akarta birni, hogy leánya, Mária ne Frigyes fiához, Miksa főherceghez menjen férjhez, hanem a nápolyi király másodszülött fiához. E szövevényes terveknek Burgundi Károly halála vetett véget (1477 jan.). M. több másutt tett sikertelen kisérlet után már 1474 nyarán megkérette a nápolyi király másodszülött leányát, Beatrix hercegnőt. 1476 szept. 15. köttetett meg Nápolyban a forma szerinti házasság, melyen M. képviselő által vett részt. Dec. 12. koronázták meg a királynét, aki dec. 15. vonult be roppant pompával a fővárosba. Mostantól fogva ő, aki szellemileg is méltó volt férjéhez, volt legnagyobb befolyással az ügyek vezetésére, különösen M. olaszországi politikájára. 1476 őszétől mindig feszültebbé lett a viszony M. és a császár közt. Ez ugyanis Ulászlónak azt az ajánlatot tette, hogy elismeri cseh királynak és beiktatja a választó-fejedelmi méltóságba, amiről okiratot is adott. M. erre 1477 jun. 12. hadat üzent. Ausztriába tört s a Bécs és Bécsújhely közti területet egészen meghódította. Vezérei több várat kerítettek hatalmukba, maga M. pedig Bécset zárta körül (1477 aug.), ahonnan a császár Linzbe vonult. A pápai legátus közvetítésére M. hajlandó volt békekötésre, sőt még szövetségre is, ha a császár visszavonja az Ulászlónak adott okmányt és neki állít ki egy hasonlót. Azt is követelte, hogy Frigyes fossza meg a Sforza-családot a milanói hercegségtől s ruházza azt a nápolyi király második fiára. Hadiköltségeinek fejében pedig fizessen M.-nak 1000000 aranyat kárpótlásul. A császár 1477 dec. elfogadta e feltételeket. 1478 nyarán Ulászló és M. közt is létrejött az a szerződés, mely szerint mindketten egyforma jogon birják a cseh királyi címet és Csehországnak hatalmukban levő területét; M. halála után azonban Ulászló v. örökösei 400000 forintnyi váltságdíjért megszerezhetik Morvaországot, Sziléziát és Luzsáciát. 1479 ápr. pedig Kázmér lengyel királlyal is több előny biztosítása után kibékült. Frigyes császár azonban nem tartotta meg a szerződésnek a hadi költségre vonatkozó részét, mivel csak 50000 aranyforintot fizetett. Azért M. 1479 márc. tiz évre szövetkezett Svájccal, kárpótlásul elfoglalta a stájer határon levő Regedevárat és ezzel megújította a háborut, mely azonban csak lanyhán folyt. 1482 szept. 30. M. elfoglalta Hainburgot, Kőszeget és Bécs környét. A pápai közbenjárások hatástalanok maradván, 1484 márc. ismét hozzáfogott Bécs körülzárásához, melyet 1485 jan. lövetni kezdett. Jun. 1. a kiéhezett város megadta magát. M., majd később felesége, nagy ünnepélyességgel vonult be a városba, mely ezentul udvarának is székhelye volt. Felvette az ausztriai hercegi címet és Ausztriával mint meghódított tartománnyal bánt.

M. most, jobban mint valaha, számított arra, hogy világuralmi terveit megvalósítva, elnyeri a császári trónt. Az 1486 febr. havi frankfurti birodalmi gyülés azonban Frigyes császár buzgólkodására ennek fiát, Miksa főherceget, választotta meg római királlyá és igy erre nézett a császári trón. A választás ellen a meg nem jelent cseh választó, Ulászló, M.-től ösztökélve, óvást tett. Maga M. pedig boszutól feltüzelve, folytatta Ausztria meghódítását és 1487 aug. 14. a két évig sikertelenül vívott Bécsújhelybe is bevonult. Ezalatt a német birodalmi gyüléstől M. ellen megszavazott 3000 főnyi sereg Albert szász herceg vezérlete alatt Ausztriába vonult, de már rövid, békés tárgyalás után visszatérvén Németországba, minden a régiben maradt. Időközben a törökökről sem feledkeztett meg M. A nagy támadó hadjárat tervét, mely mindvégig kedvenc eszméje maradt, egymagára hagyatva, kellő segítség híján meg nem valósíthatta. Azonban még sem maradt tétlenül. 1479. p. Báthory István erdélyi vajda és Kinizsi Pál a kenyérmezei diadalt aratták. 1480. Kinizsi Szerbiában, maga M. pedig Boszniában több ízben megverta a törököt. A szintén a töröktől ostromolt Otranto felmentésére Olaszországba is küldött Magyar Balázs vezérlete alatt egy kis sereget, mely derekasan megfelelt feladatának. 1483 végén azonban Bajazid szultánnal öt évre fegyverszünetet kötött. 1487. a vele sohasem rokonszenvező Velence ellensúlyozására elfogadta a magát a pápától függetlenítő Anconának védnökségét, mely alkalommal Nápoly érdekeit is megvédte a szentszékkel szemben. 1489. Miksa római király, a császár fia, békés közeledést kezdett M.-hoz, akit nagyra becsült. Hosszasabb alkudozásokat folytattak. M. itt is, különösen törvénytelen fiának, Korvin Jánosnak érdekeit tartotta szem előtt, akinek - Beatrixtól nem születvén gyermeke - már évek óta biztosítani akarta a trónöröklést, bár törekvése elvégre sem sikerült. Most is azt követelte, hogy a római király ismerje el Korvin Jánost ausztriai hercegnek és Magyarország trónörökösének, M. halála után pedig támogassa a korona elnyerésében. Korvin János megkoronáztatása után Miksának át fogja adni Ausztriát és Pozsony városát minden váltságdíj nélkül. Miksa pedig leányának, Margit főhercegnőnek kezét felajánlotta Jánosnak. A szerződés megkötésének helyéül Linzet tűzték ki, ahova a már 1487 óta folyton betegeskedő M. 1490 jan. nagy nehezen elindult. Febr. 24. még nagy pompával megülhette Bécsben nevenapját, de már 1490 ápr. 6. meghalt, valószínüleg agyszélhüdésben. Székesfehérvárra vitték, ahol a magyar királyok régi temetkezési helyén, Szt. István egyházában tették örök nyugalomra.

 

I. ULÁSZLÓ

 A Pallas Nagy Lexikona szerint: Kázmér lengyel királynak és Albert magyar király leányának Erzsébetnek elsőszülött ifia. 1469. Podiebrád halála után Csehország királyává választották s koronájáért Mátyás királlyal hosszas háboruja volt. 1490. Mátyás halála után U., mint Albert magyar király unokája, igényt támasztott a magyar trónra. Versenytársai voltak: Korvin János , Miksa, Frigyes császár fia és Albert lengyel herceg. A királyválasztó gyülés május 17-ére volt összehiva. A nemesség, mely Korvin Jánost óhajtotta királyául, meglehetős számmal gyült össze, de a főurak, kik egyrészről azt hitték, hogy U. választása által nemcsak Csehország, de Lengyelország is a magyar koronához fog csatoltatni s másrészről irtóztak Mátyás kormányának ismétlésétől, addig húzták-halasztották a választást, mig a nemesség szétoszlott. Miksának és Albertnek igen kis pártja volt s igy U. került a trónra, kinek különben Beatrix és Szapolyai is egyengette útját. Korvin János hamar megnyugodott, sőt ő maga bocsátotta U. rendelkezésére a magyar koronát, mellyel Székesfejérváron megkoronáztatott. Albert azonban betört Magyarországba s csak akkor vonult vissza, midőn U. sziléziai birtokainak egy részét átengedte. Miksa Bécset foglalta el, majd Magyarországba tört s az 1463. évi szerződésre hivatkozva, pártja által Fejérváron megkoronáztatta magát. Erre Báthory és Kinizsi U. nevében megkötötték Miksával a pozsonyi békét, melyben különösen Miksa örököseinek a magyar trónra való igénye ismertetik el. Ezen béke ellen a budai 1492-iki országgyülésen a rendek tiltakoztak a szerződés ellen, melyet nem is vettek fel a törvénykönyvbe.

U. tulajdonkép nem is uralkodott, mindent tanácsadói: Szapolyai, később Bakócz Tamás végeztek el. A törökök az ő uralkodása alatt is betörtek, Kinizsi többször visszaverte őket, azonban Mátyás fekete seregének feloszlása után Horvátországban többször győzedelmeskedtek. 1495. U. fegyverszünetet kötött a szultánnal három évre. E béke után gyakran tartott országgyülést a belső bajok megszüntetésére, de annyira erélytelen volt, hogy a főurak túlkapásaival szemben semmit sem tudott kivívni. 1500. szövetségre lépett Velencével s a francia és lengyel királlyal a törökök ellen s ezeket különösen Korvin János segítségével több ütközetben legyőzték, sőt hadai Bulgáriába is betörtek s Viddint elfoglalták. 1504. hét évi békét kötött Bajazed szultánnal. E közben még zavarosabbak lettek az ország viszonyai, már 1502. a köznemesség több helyen fegyvert fogott az urak rablásai ellen; a közjövedelmek elsikkasztása rendszeressé vált s U. oly nagy pénzzavarba került, hogy kénytelen volt egyes vármegyékre adót kivetni, mely ténye ellen az 1504-iki országgyülés erélyes óvást tett. A király iránti bizalmatlanság az 1505-iki rákosi országgyülésben nyilvánult leginkább, melyen a rendek az ország hanyatlását főképen idegen uralkodóknak tulajdonítván, kimondták, hogy azon esetben, ha U. fiörökös nélkül hal el, soha többé idegen nemzetbeli királyt nem fognak választani. U. e. végzés kijátszására 1506. egyezségre lépett Miksával s leányát Annát Miksa unokájának Ferdinándnak jegyezte el s Miksát nevezte ki gyermekei gyámjává. Ugyanebben az évben, valószinüleg U. titkos beleegyezésével, Miksa háborut indított Magyarország ellen a rákosi végzés megszüntetése miatt s örökösödési igényeinek biztosítására. 1506. fia született, Lajos, kit hosszu kérései után a rendek beleegyezésével 1508. megkoronáztatott, de azon kikötéssel, hogy ha a gyermek árván marad, Miksa császár nem lehet a gyámja. 1510. újra három évre meghosszabbította a békét a törökkel. Azonban még ennek letelte előtt meghalt a békés Bajazed s a harcias Szelim lett szultánná, kitől nem remélhette a béke meghosszabbítását. Ezért készülni kellett a legközelebb kitörő háborura s pénz híján X. Leo pápához fordult, aki azonban csak keresztes bullát adott az ez ügyben nála járó Bakócz érseknek, aki az országtanács józanabb részének ellenszegülése dacára is keresztes háborut hirdetett a török ellen s vezérül egy vitéz székely köznemest, Dózsa Györgyöt nevezte ki. 1515. U. testvérével Zsigmonddal együtt Bécsbe ment Miksa császárhoz s ez alkalommal nemcsak leányának Ferdinánddal való eljegyzése erősíttetett meg, de Lajost is eljegyezte Ferdinánd testvérével Máriával és újra szerződést kötött Miksával arra nézve, hogy ha fia Lajos örökösök nélkül halna el, utána a magyar trónt a Habsburg-család örökölje. U. 1516 márc. halt meg, szomoru állapotban hagyván az országot.


II. LAJOS

 A Pallas Nagy Lexikona szerint: Magyar és cseh király, II. Ulászló és Candalei Anna francia hercegasszony fia. A koránszülött és fölötte gyenge szervezetü csecsemőt csak nagy fáradsággal és az akkori orvosi tudomány minden válogatott eszközével lehetett életben tartani. 1508 jun. 4. magyar, 1509 máj. 11. pedig Prágában cseh királlyá koronáztatott. 1515. eljegyeztetett Máriával, Miksa német-római császár unokájával és Fülöp ausztriai főherceg s kasztiliai király leányával a II. Ulászló királytól 1491. kötött és 1506. megújított házassági szerződés értelmében. Ulászló halálos ágyán L. gyámjaivá Bakócz Tamás bibornokot s esztergomi érseket, Bornemissza János budai várnagyot és György brandenburg-ansbachi őrgrófot tette. A gyámok (különösen György) teljesen elhanyagolták a király szellemének kiművelését és a gyönge ifjut pusztán semmitevésre vagy testet és lelket rontó pazar mulatságokra szoktatták. Az udvar esztelen fényűzése az országot pénzügyi nyomorba sodorták. A főnemesség, élén Báthory nádorral és Szalkay primás-kancellárral (kikhez a nádorságra vágyó Szapolyai János is csatlakozott), élet-halálharcot folytatott a hatalomért a köznemességgel, melynek élén Werbőczy István állott. Az amazoktól Budára, ezektől pedig Tolnára és Bácsra összehivott gyülések szintén jelei a heves küzdelemnek. A király egészen erőtlenül állott szemben a hatalmaskodó oligarkiával és a vele versengő köznemességgel.

1521 dec. 11. nagykoru lett és 1522 jan. 13. egybekelt Máriával, régi jegyesével, kivel forma szeirnt, képviselői útján, már 1520 dec. 11. esküdött meg Innsbruckban. Időközben mind előbbre nyomult a török is. L. 1521-ben oktalanul megsértette Szulejmán szultánt, letartóztatva Behrum vagy Berham nevü követét. E könnyelmüség következménye az volt, hogy Sabác, Nándorfehérvár, Zimony, Titel és Szalánkemén a hadat indító török kezébe kerültek. És ebben az időben, midőn a haza létele forgott kockán, még mindig nem hagytak fel a rendek a kicsinyes hatalmi kérdésekben való elkeseredett harccal. Az 1525-iki rákosi gyülés lefolyásával elégedetlen köznemesség a király tiltakozása ellenére Hatvanon jő össze. A megrettent király kénytelen eddigi kormánya (Báthory, Sárkány, Szalkay stb.) elbocsáttatásába és Werbőczynek nádorrá választásába beleegyezni. Ámde titokban az u. n. «kalandosok» pártján maradt, kik a főnemességnek vissza akarták szerezni az elvesztett hatalmat, ami nekik az 1525-iki budai gyülésen a király beleegyezésével és némi támogatásával sikerült is. Annál rosszabbra fordultak a török állapotok. Szulejmán 1525. követeket küldött Budára, hogy békét ajánljanak a királynak, ha megengedi a török seregnek (a Habsburgok országainak megtámadása céljából) a Horvátországon való átvonulást. L. ezt megtagadván, megindult az 1526-iki végzetes háboru. Nem lévén pénz - a VII. Kelemen pápától küldött 50 000 arany nem nyomott a latban - nem lévén elegendő és szervezett, begyakorolt sereg, a végső percig folyó pártviszályok és az urak elkövette törvénytiprások közepette, a köznemesség és a városok majdnem teljes közönyössége folytán, a fejvesztett királytól a végveszélyben fővezérnek megtett, ily nagy feladatokra tapasztalatlan és erélytelen Tomory Pál alatt a magyarok ügyének el kellett buknia. A rövid hadjárat a szerencsétlen mohácsi ütközettel végződött. A király futás közben a Csele patakba fult. Holttestét okt. közepén megtalálták és Székesfehérvárt temették el.

 

SZAPOLYAI JÁNOS

 A Pallas Nagy Lexikona szerint: Történeti szereplése a hires 1505-iki rákosmezei országgyülésen kezdődik, midőn a rendek az ő javára azt a végzést hozták, hogy a királyi ház kihaltával többé idegen nemeztbelit királlyá nem választanak. Sz. a nemzeti pártnak már ekkor királyjelöltje volt. A családban is megvolt a trónra vágyás. Anyja még nagyravágyóbb volt s 1505. ajánlatot tett a súlyosan beteg Ulászló királynak, hogy egyetlen leánya Anna jövendőjét ugy biztosítsa, hogy az ő fiával Sz. Jánossal jegyezze el, s ők uralkodjanak utána. Ulászló az ajánlatot elutasította s a Miksával 1491. kötött örökösödési szerződéshez ragaszkodott. Erre volt válasz az 1505-iki rákosi végzés a nemzeti királyság érdekében. Miksa e miatt az országba hadat vezetett. Sz. János volt a védelemmel megbizva, de békés kiegyezés vetett véget a hadjáratnak. Sz. ismételve megkérte a királytól (1510) leánya kezét, de újra eredmény nélkül. Az udvartól eltávolítás volt egyik célja, hogy Sz. erdélyi vajdává tétetett (1511). Azt azonban Ulászló sem akadályozhatta meg, hogy az új lengyel király Sz. Borbálát nőül vegye (1512). Sz. 1513 nyarán a törökök becsapása és zsákmányolásaik megtorlására beütést intézett a török földre, melynek szerencsés kimenetele után ezer lovas bandériummal ment fel Budára, s még egyszer megkérte a királyleány kezét, most is hiába.

1514. ő veri le a Dózsa-féle pórlázadást Temesvárnál s válogatott kínzással végezteti ki a «kuruc királyt» és vezértársait. Népszerüsége növekedvén, Ulászló halála után Sz. pártja, a köznemesség, azt követelte a rákosi országgyüléstől (1616), hogy a kiskoru Lajos király mellett kormányzóul Sz. neveztessék ki. Az udvari párt ezt alig tudta megakadályozni, s csak a budai várból a feltolongó nemesség elleni intézett ágyulövésekkel fékezte meg a kitörő szenvedélyeket. Sz. kárpótlásul Perényi Imre mellé koronaőrré választatott. Perényi Imre nádor halála után a nádori méltóságra a nemzet közvéleménye Sz.-t óhajtotta, de az udvari párt fondorlata következtében az országtanács többsége Báthory Istvánt emelte ez első országos főméltóságra (1519). A pártszenvedély tüzét ez még inkább élesztette, éppen akkor, midőn a török hódító föllépése miatt az ország egyesült erejének kifejtésére lett volna szükség. Nándorfehérvár eleste (1521) nagyrészt a felmentő sereg vezérei (Báthory és Sz.) gyülölködése és késlekedése miatt történt s még e nagy veszteség nem hűtötte le a pártfelek szenvedélyét, mely a következő évek viharos országgyülésein a végletekig fokozódott. 1522. az országgyülés két főkapitány kinevezését határozta el, de az udvar csak Báthoryt nevezte ki azzá, Sz.-t mellőzte (1522). Sz. Erdélybe visszatérvén, a török által elűzött Radul havaselvei vajdát székébe visszaültette. 1524. Újlaki Lőrinc herceg gazdag öröksége nyujtott a viszálynak újabb táplálékot, a király tanácsosai elütvén a szerződés szerint igényelt örökségétől Sz.-t, amiért ez még inkább boszut forralt az udvari párt ellen. A hatvani és rákos országgyülésen (1524) Sz. egy nagy szövetség élén áll, a kormányférfiak, főkép a nádor megbuktatására. Ami ekkor nem sikerült, megtörtént egy év mulva, midőn az 1525-iki forradalmi jellegü hatvani országgyülés megfosztotta a király tanácsosait méltóságuktól s nádorrá a letett Báthory helyébe Verbőczy Istvánt választotta, s Sz.-éknak az Ujlaki-féle örökséget kivívta, ugy hogy ezek viszont váltságdíj nélkül adják vissza a zálogban tartott királyi javakat s harmincadjövedelmeket. A megbuktatott főurak Sz. és pártja ellen titkon egy «kalandos» nevü társulatot alkottak, amely a következő év (1526) tavaszán tartott rákos iországgyülésen felülkerekedett s Verbőczy letette a nádorságból. Ilyen pártviszály között találta az országot a harcias Szolimán szultán támadása, s a mohácsi vész, mely legfőkép az udvari párt veresége volt. Sz. a különböző, egymással ellentétes királyi rendeletek miatt csak Szegedig érkezett az erdélyi hadakkal, midőn Mohácsnál a csata eldőlt. Szándékos árulással is vádolták némelyek, de alaptalanul, mert ő maga seregét megelőzve, sietett a harctér felé, s nem rajta mult, hogy elkésett; öccse Sz. György, a második fővezér, halálával igazolta hűségüket. Sz. Szolimán hadai kivonulása után tokaji jószágára ment s 1526 okt. 14-ére Tokajba gyülést hirdetett. A felsőmagyarországi, tiszántúli és erdélyi rendek már itt megegyeztek Sz. királlyá választásában, amit a nov. 5. Székesfejérvárra kitűzött országgyülésen végre is hajtottak.

Nov. 10-én történt a királyválasztás, nov. 11. Sz. János megkoronáztatása Podmaniczky István nyitra püspök, mint legidősebb főpap által a szent koronával. Az ellenpárt Habsburgi Ferdinánd cseh királyt választotta királlyá 1626 dec. 16. Pozsonyban. A horvátok 1527 jan. 1. Ferdinándot, Szlavonia 1527 jan. 6. Sz.-t választotta meg. Ferdinándot bátyja V. Károly német császár, János királyt a Habsburgok halálos ellenésge, Ferenc francia király támgoatta. Az ellenkirályok harca 1527 nyarán tört ki. Ferdinánd hadai komolyabb ellenállás nélkül haladnak Budára, honnan Sz. Hatvan, Eger felé vonult vissza. Tokajnál ütköznek meg (1527 szept. 27.), Salm győzött a Ferdinánd seregével és János király a Tiszán átkelve Várad alá vonult serege romjaival. A székesfejérvári szept. 28-iki gyülés megkoronázta Ferdinándot és proskribálta Sz.-t, aki Erdélyben s a Tiszántúl újabb sereget gyüjtött és azzal még egyszer szerencsétlenül mérkőzött meg az abaújvármegyei Szina mellett Ferdinánd seregével (1528 márc. 20.). János király innen Lengyelországba Tarnowba menekült s széleskörü diplomáciai akciót indított meg a magyar királyság visszanyerésére. Legfontosabb és Magyarország sorsára végzetszerü volt az, hogy Szolimán szultánnal a már előbb hozzá küldött Laski Jeromos követsége által szövetséget kötött. Midőn Szolimán hadi segélyéről biztosítást nyert, maga is sereget gyüjtött s 1528 nov. lengyel csapattal visszatért Magyarországba. Homonnán 8000 főnyi lovas sereg fogadta, Ungváron török csausz jött elébe, aki által a belgrádi pasa Makót tűzte ki találkozási helyül. Sz. Debrecenen át ide sietett. Téli szállásra Lippára vonult, innen szervezte a következő tavaszi hadjáratot, várva a szultán jövetelét. Szolimán Belgrád felől, Sz. a Tiszántúlról jőve Mohácsnál találkoztak (1529 jul. 19., 20.) s hadaikkal együtt mentek Budára, melyet Ferdinánd hadai rövid vívás után feladtak. A szultán Sz.-t a vár s a királyság birtokába ünnepiesen behelyezte s Bécs felé indult s onnan sikertelenül tért vissza országába. Az ellenkirályok között újra kitört a harc. Ferdinánd Roggendorf által Budát is ostrom alá fogatta 1530 őszén, de sikertelenül. Viszont Sz.-nak a szultán szövetségében sem sikerült az egész országot megnyerni s Ferdinándot kiszorítani. Nyugat-Magyarország Ferdinánd mellett, a keleti Sz.-val tartott. Aamaz a német segítségben bizakodott a török ellen, emez a török szövetség által vélte biztosíthatónak Magyarország függetlenségét a német ellen. Mindkettő régi politikai elvi alapokon állott s mindkettő európai szövetségesekre is támaszkodott. A harc és mérkőzés eldöntetlen maradt s végre a tényleges birtoklás alapján 1538. kiegyezés jött létre (váradi béke), melyben egymás királyságát kölcsönösen elismerik s kimondatik, hogy Sz. halálával az ország Ferdinándra szálljon. A titokban kötött béke a szultánt boszura ingerli, de Sz. kiengeszteli (1539). Sz. azonban a békeföltételek meg nem tartása miatt szakít Ferdinánddal s a váradi békét felbontja, megnősül, Izabella lengyel királyleányt veszi nőül, kitől fia születik, János Zsigmond (1540). 1540 jul. 22. bekövetkezett ahlála előtt ugy intézkedik, hogy királyságát neje Izabella és a szultán gyámsága alatt fia örökölje. Sz. volt utolsó tényleges nemzeti királyunk. Érdeméül tulajdonítják a nemzeti függetlenség és önállóság szívós védelmezését, hibájául, hogy a török szövetség által megkönnyítette a török hódítás kiterjesztését Magyarországra. Székesfejérváron temették el.


HABSBURG FERDINÁND

 A Pallas Nagy Lexikona szerint: Római császár, Németország, Magyarország és Csehország királya, szül. Alcala de Henares-ben, Spanyolországban 1503 márc. 10., megh. Bécsben 1564 jul. 25. Atyja Szép Fülöp burgundi herceg volt, Miksa császár fia, anyja Johanna, Kasztilia éa Aragonia örököse. Spanyolországban nevelték, és a spanyolok jobb szerették volna királyuknak őt mint bátyját, V. Károlyt. 1517. bátyja Belgiumba küldte, 1521. pedig neki engedte át a habsburgi örökös birtokokat, Ausztriát, Stájert, Tirolt, Karintiát és Krajnát, és megbizta távollétében a német birodalmi ügyek vezetésével. Ugyanazon évben nőül vette az 1515-i családi szerződés értelmében Annát, II. Ulászló magyar és cseh király leányát, kitől 15 gyermeke született. A mohácsi vész után a cseh rendek őt választották meg királyuknak, a magyar rendek egy része is hozzá állott, de minthogy a másik, nagyobb rész Szapolyai Jánost ismerte el, kit később a török is támogatott, a két ellenkirály közt a fegyvernek kellett dönteni. A háboru 1528. szerencsésen folyt F.-ra nézve és már remélhette az egész ország egyesítését, midőn Szulejman szultán közbelépése, ki 1529. elfoglalta Budát és Bécsig hatolt előre, uj fordulatot adoott a dolognak. A két ellenkirály csak 1838., a nagyváradi békében egyezett meg, F. elismerte Jánost is királynak, az utóbbi pedig beleegyezett abba, hogy halála után az egész ország F.-é legyen, még azon esetben is, ha neki fia születnék. De a török ujabb közbelépése János halála után meghiusította e béke végrehajtását. 1541-ben Szulejmán a maga részére foglalta el Budát és az ország közepét és állandóvá tette az ország megosztását. F. 1547-ben kénytelen volt fegyverszünetre lépni a törökkel, és most már a Fráter Györggyel folytatott alkudozásoktól remélte az ország egyesítését. De Martinuzzi György megöletése 1551. és a török háboru kitörése, ujabb el nem hárítható akadályokat gördítettek F. politikája elé. Végre is meg kellett elégednie azzal, hogy a török meghagyta az ország nagyon megnyirbált nyugati és északi részének birtokában. F.-dal kezdődött a Habsburg-család folytonos uralma Magyarországon. A pozsonyi gyülésen, 1526 dec. 1., midőn hivei királyválasztásra összegyültek, követei kiemelték ugyan, hogy urokat a magyar trón a szerződések alapján nyugvó jogon illetné meg, de azért mégis belenyugodtak abba, hogy választás utján emeljék trónra, és F. maga, 1527 jun. 29. levelében kijelentette, hogy «tisztán, szabadon és önkénytesen fogadtatott, választatott és nyilváníttatott Magyarország törvényes és igaz királyának». Megerősítette a rendek jogait és a folytonos pártharcok alatt nem is volt módjában érvényesítnei királyi jogait. Tekintélyét az sem igen emelte, hogy 1530. a német rendek megválasztották római királynak. Alatta nyerte az ország igazgatása későbbi formáját. Volt ugyan Pozsonyban kir. tanács a nádor alatt. de a legfontosabb ügyeket már Bécsben intézték el, és a hadi tanács hatásköre kezdett már átnyulni Magyarországra is. Németországban F. bátyja, V. Károly császár politikájának volt hü és általános támasza. Részt vett a győzelmes schmalkaldeni háboruban 1547., hol nagy hasznát vette magyar huszárságának, és 1552. és 1555. ő lépett egyezségre Passauban és Augsburgban a protestáns rendekkel. 1558. bátyja lemondása után megválasztatott császárnak. Mint ilyen, őszintén fáradozott a vallásos béke és egység helyreállításán, és a trienti zsinattól - bár hiába - a papok házasságát és a kehely megengedését követelte a protestánsok megnyugtatására. Fiát, Miksát már életében 1563. megkoronáztatta magyar királynak. Inkább tündökölt alapos, mint fényes tulajdonságok által. Alacsony termetü, de erőteljes és egészséges férfiu volt. Egész idejét a munkának szentelte, igen rendszeresen járt el, ritkán tért el élete kiszabott módjától. Szórakozása a vadászat volt. A velencei követ jelentése szerint, vallás tekintetében buzgó, de azért máshitüek iránt türelmes és igazságos. Nagy gyakorlati és gyors felfogása által rendkivüli jártassággal bir az egész európai politikában és igen jól ismeri országait. Inkább veszi magát körül tudós tanácsosokkal mint főurakkal. Soha nem unta meg az alkudozással és az ügyek vezetésével járó munkát.